Ha jól emlékszem, valamikor Anyák Napja környékén fogalmazódott meg bennem ennek a cikksorozatnak az ötlete. Eredetileg csak egy cikket szerettem volna, de aztán annyi inspiráló anyukával hozott össze a sors, hogy sorozat lett belőle. A mai, egyben utolsó részben két Eszterrel találkozhattok.
Több szempontból is szívem csücske lett ez a cikksorozat (1. rész, 2. rész). Egyrészt lehetőségem volt több család életébe belelátni időgazdálkodási szempontból – ez számomra maga a szakmai Kánaán. A nyolc család legalább nyolcvan különböző, az időbeosztásukat, és ami ennél fontosabb: a józan eszüket fenyegető tényezővel küzd meg nap mint nap – és tudjátok, mit? Mindenki megoldja. Józan paraszti ész, kreatív ötletek, összehangolt csapatmunka – és a leggubancosabb hét is a helyére kerül.
Másfelől azért is okozott örömöt számomra ez a projekt, mert nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Egyrészt tőletek, Olvasóktól – amelyeket ezúton is és mindig köszönök -, másrészt a nyilatkozó anyukáktól is. Többen is azt mondták, hogy nagyon hasznos volt számukra az, hogy végiggondolták a feltett kérdéseket. Az ember persze így is, úgy is csinálja, amit kell, de kimondani a nehézségeinket rendkívül felszabadító, és tudatosítani, hogy megvannak a megoldásaink, hihetetlenül lelkesítő. Olvassátok tehát ismét két anyuka válaszait, és ti is válaszoljátok meg magatoknak, vagy – aminek nagyon örülnék – kommentben!
Az anyukák
Katona Eszter sosem gondolta volna, hogy vállalkozó lesz. Szépen ívelő karrierje volt, 10+ évet húzott le a multi világában, sikeres volt, szerette. Amikor a kislánya, Luca Sára bölcsi lett, visszament dolgozni a korábbi felsővezetői pozíciójába, ahol várták, még a részmunkaidőt is meg tudták oldani. Mégsem érezte már ugyanazt a motivációt, mint előtte, így szépen lassan megfogant benne egy saját vállalkozás ötlete. Egy év után felmondott a munkahelyén, és elindította a babyberry webáruházat. Úgy érezte, ebben kiteljesedett. Néhány hónappal később jött a második vállalkozás ötlete: amikor megszervezte az első Pici Piacot, már terhes volt a kisfiával. Samu megszületett, és innentől teljesen másképpen kellett szervezni az életüket, hiszen a vállalkozásai mellett nem tudott szülési szabadságra menni. Aztán Samu is megkezdte dolgos napjait a bölcsiben, és így lett idő a 3. kis vállalkozásra is, így Eszter tavaly megnyitotta a babyberry és barátai showroomot. Egyelőre további vállalkozást nem tervez – bár soha ne mondd, hogy soha!
Tenke-Molnár Eszter két kisgyermek anyukája, valamint a Kölyökfoglalkoztató blog írója. Eszter fő célja, hogy segítsen az anyukáknak tartalmasan eltölteni az időt a gyerekekkel és megmutatni, hogyan tudják ezt beépíteni a hétköznapjaikba. Erről szól a blogja, valamint a Kölyökfoglalkoztató című foglalkozásai is, amelyeket Kőbányán tart. Emellett baba-mama klubot szervez, és nemrégiben indult el az első workshopja is, évszaktervezés témában. Mivel hamarosan újabb taggal bővül a család, Eszternek hamarosan újabb kihívásokkal kell szembenéznie a munka terén.
Mivel mindkét alanyom Eszter, ezért amolyan újságírósan monogramjaikkal hivatkozom rájuk.
Hogy néz ki egy átlagos napod?
KE: Én egy ilyen kockafejű nőszemély vagyok, úgyhogy eléggé megszervezettek a napjaim. Reggel általában én viszem a kislányomat az oviba, együtt tekerünk be bringával, ez az egyik kedvenc része a napomnak. Heti kétszer edzéssel folytatom, a többi nap pedig egyenesen dolgozni megyek. Szerencsére minden itt van a környékünkön, bringával jövök-megyek, és heti három napot a boltban töltök, a többi napra pedig az egyéb tennivalóimat, megbeszéléseimet szervezem. Általában 5-ig dolgozom, idén a férjem bevállalta, hogy Ő megy a gyerekekért a bölcsibe, oviba, és a játszón találkozunk. Onnantól a délutánt, estét együtt töltjük, a munka helyét átveszi a család.
A hétvége viszont már teljesen másképp alakul, mint a hétköznapok: lelassulunk, együtt vagyunk és nem nézzük az órát. Általában elhúzódik a délelőtt, mert nem sietünk sehova. Ilyenkor én is szívesebben főzök, mert könnyebben rá tudok hangolódni. A hétvége a családé, maximum alvásidőben dolgozom egy kicsit. És egy pici én-idő is jut hétvégére, ilyenkor plusz egy edzést be tudok iktatni vasárnap reggel. Az este pedig mindig a kettőnké a férjemmel (vagy néha egy-egy barátnős kimenőé), de ha a gyerekek lefeküdtek, már sosem dolgozom.
Korábban folytonos logisztika volt az életünk, most nagyon élvezem, hogy sikerült egy kis rendszert vinnünk a hétköznapokba – ezért extrán hálás vagyok a férjemnek és anyukámnak, akik nagyon sokat segítenek, hogy megfelelő mennyiségű időt és energiát tudjak szánni a vállalkozásaimnak.

TME: Reggel fél6-6-kor kelek, elindítom a reggelt: reggeli, öltözés, férjemnek uzsonnakészítés. A gyerekek és a férjem 8 körül indulnak el az oviba, munkába, én még otthon elvégzem a a szükséges házimunkát. Van, hogy együtt indulunk, ilyenkor gyalogolok egy órát. 9-12 ig van időm a vállalkozásépítéssel foglalkozni. Ebéd után megyek a gyerekekért az oviba. A délutánt együtt töltjük. Este vacsorafőzés, gyerekek fürdetése, fektetése. Az esti órákat megosztom a munka, pihenés, férjem között. 11-kor megyek lefeküdni.
A gyerekek péntekenként nem mennek oviba, ilyenkor közös programokat szervezünk. Így négy délelőtt jut a munkára a héten, ami napi 3 órát jelent. Ha a gyerekek is otthon vannak, akkor hektikus a munkával töltött időm, a gyerekektől függ. Este elég korán fekszenek le, így még marad egy kis időm dolgozni, de ilyenkor már kevésbé vagyok produktív. A férjemet több mint 15 éve ismerem, idén lesz 8 éve, hogy összeházasodtunk, ő a számítógépes tudásával segít nekem a háttérmunkálatokban.
Mi (volt) a legnagyobb nehézséged otthonról dolgozó anyukaként? Hogyan sikerült megoldanod?
KE: A legnehezebb időszak az volt, amikor a kisfiam, Samu megszületett. Akkor már nyakig voltam a vállalkozásban, szépen érett be a webshopom és a vásár is dübörgött, amit fél évvel korábban kezdtem el először szervezni. Ebbe csöppent bele Samu, alig 1.5 hetesen végignyomott velünk egy karácsonyi Pici Piacot. Pár hetesen már jött velem a nagykerekbe, a varrodába, részt vett néhány megbeszélésen, de úgy tűnt, egészen tetszik neki ez a nyüzsgés. Nekem viszont be kellett osztanom minden szabad percemet, abban a pillanatban, ahogy elaludt, már nyitottam is a gépemet, dolgoztam ezerrel, hogy kihasználjak minden másodpercet. Ebben az egy évben, amíg bölcsibe nem ment, tulajdonképpen nem is nagyon maradt időm magamra: vagy a családdal voltam, vagy dolgoztam. Nagyon élveztem, hogy sikerült ilyen aktívnak maradnom, de borzasztó megterhelő volt lelkileg a folytonos versenyfutás az idővel. Néha irigyeltem a korábbi életemet, amikor a lányommal még rendes szülési szabadságon voltam és órákat sétáltam vele gondtalanul… De aztán arra gondoltam, sokkal több jót hozott a vállalkozó lét az életembe, mint amennyi lemondással jár, és így sokkal könnyebb volt átvészelni ezt a sűrű időszakot.
TME: Az egyik, hogy a kevés egyedül töltött időmet hogyan osszam be a leghatékonyabban. Sokkal több feladatot kellene elvégeznem, mint, amire időm van. Itt sokat segített, hogy elfogadtam a határaimat. A hatékony munkavégzésben sokat segített, hogy részt vettem egy célkitűzéssel foglalkozó tanfolyamon (ha te is szeretnéd szakértői segítséggel megtervezni a céljaidat, ajánlom a tanfolyamom – szerk.). Sokat tanultam a témában anyukámtól is, aki egy nagy vállalatnál középvezető. A másik, hogy annyi teendő van mindig itthon, hogy az elején elvitte egy csomó időmet, mindennel foglalkoztam, csak munkával nem. Ezen az segített, hogy 9-kor én is „dolgozni megyek”. Félbehagyok mindent otthon, nincs házimunka, meg ügyintézés és elkezdek dolgozni. Felmegyek az emeletre, ahol a dolgozó szobánk van és nem érdekel, mi maradt a földszinten.
Milyen eszközöket használsz az időd és a teendőid kordában tartására?
KE: Ebben maradi vagyok, nekem valahogy nem jöttek be a projektmenedzsment programok, applikációk, a jó öreg toll és jegyzetfüzet az, ahol a feladataimat számon tartom, valamint a levelező rendszeremben csillagozom az e-maileket, amikkel még teendőm van. Illetve ami még bejött, hogy a feladatokat típusok alapján blokkosítom, és úgy próbálom az adott héten / napon belül megtalálni a neki megfelelő időt. Pl. a kedd a hosszú napom, akkor tovább dolgozom, viszont nap végére már elfáradok, így általában ilyenkor végzem az adminisztratív feladataimat (számlázás, utalások stb.), amikhez nem kell túl sokat gondolkodni, míg a koncentrálós feladatok akkor kerülnek sorra, amikor otthonról dolgozom, és nem a boltban vagyok.
TME: Van egy parafatáblám, amin rajta van az éves, havi és heti feladatos táblázatom. Beosztottam magamnak melyik nap, mivel kell foglalkoznom: blogbejegyzés írása, Facebook-posztok, cégalapítás, weboldaltervezés stb. Ez segít abban, hogy fókuszáltan dolgozzam: ha épp elkap a pánik, hogy ezzel is meg azzal is kell foglalkozni, csak ránézek erre a táblára és tudom, mi a dolgom.
Az egyes munkafeladatokra időkeretet szabok magamnak, van egy stopperórám, azt szoktam beállítani. Ez ösztönzőleg hat. A mobilomba is beírom a fontos időpontokat a naptáramba, így az jelez nekem előtte. Használom a Keep alkalmazást, amibe szuperül tudok jegyzetelni, határidőket beállítani. Nemrég kezdtem el, hogy minden hétfőn tartok egy meetinget, egyelőre csak magamban, ahol megnézem, milyen célokat tűztem ki előző hétre, mi valósult meg, mik a létfontosságú célok, amiket a héten el kell végeznem. Most sokkal jobban átlátom a dolgokat, tudom, hol tartok és mennyi van még hátra.

Miyen praktikáid vannak arra, hogy minden fontos teendő beleférjen a napodba? Mondj hármat!
KE: Az előzőekben említett blokkosítás, a priorizálás (sajnos néha nemet kell mondani bizonyos dolgokra, hogy a többi fontosabb beleférjen az időnkbe) és a delegálás (nehéz elfogadni, de szinte mindent el tudnak mások is végezni helyettünk, csak meg kell találni a megfelelő embert, el kell látni őt a szükséges információkkal/tudással, és el kell tudni engedni az érzést, hogy erre csak mi vagyunk képesek).
TME: Van egy teendőlistám, azon rangsorolom a tennivalókat, és a legfontosabbakat be is írom a naptáramba, mikor fogom megvalósítani, így biztos nem esek a halogatás csapdájába. Ha délelőtt nem jutott rá időm, akkor muszáj délután elvégeznem, amikor a gyerekek már itthon vannak. Ilyenkor egy órát velük vagyok, megtápolom őket és utána kérek tőlük egy óra munkaidőt. Ilyenkor vagy eljátszanak magukban, vagy jön a mese-bébiszitter.
Hogyan valósítod meg a munka-házimunka-magánélet egyensúlyt otthonról dolgozó anyaként?
KE: Lemondásokkal és elfogadással. Ugyanis mindent nem lehet, erre nekem is rá kellett jönnöm. A magánélet és a család a legfontosabb, utána jön a munka és végül a házimunka, úgyhogy egyértelműen ebből mondtam le. Nem főzök minden nap, sőt… A főzés és bevásárlás nekem inkább macera, a férjem viszont szereti, úgyhogy ez egyre inkább az Ő feladata. Elengedtem, hogy nem vagyok szupernő, nem várom minden este gőzölgő vacsorával a családot: szép időben inkább együtt vagyunk estig a parkban, minthogy bevásárlással, főzéssel és takarítással töltsük az időt. Ez nem jelenti azt, hogy ha kedvem támad, vagy úgy alakul, ne főznék szívesen, de ezt nagyrészt meghagyom Petinek. Nekem viszont fontos, hogy otthon rend legyen és tisztaság, úgyhogy a háztartást én intézem. És szerencsére a gyerekek is egyre inkább részt vesznek ezekben a feladatokban, maguk után például gyönyörűen elpakolnak, de szívesen jönnek vásárolni is vagy kuktáskodnak.
TME: Nálam a házimunka mindig is a sor végén volt, bár szeretem és igénylem, hogy rend legyen körülöttem, ha választani kell, soha nem a porszívózás nyer. Ezért ez az első dolog, amit kiszerveztem. Kéthetente jön hozzám egy takarító néni, aki rendbe teszi a lakást. A mosogatást is kiszerveztem: vettünk egy mosogatógépet. A mosógép nálunk éjjel megy, így a reggel 8-9-ig tartó időben teregetek, hajtogatok, teszem el a ruhát. Ilyenkor pakolom ki a mosogatógépet, teszem rendbe a konyhát.
Amiért otthonról akartam dolgozni, az az, hogy több időt tölthessek a gyerekekkel. Ezt legtöbbször meg is valósítom. A párommal való közös időre különösen oda kell figyelnem, hogy este a maradék munka és a fáradság ne nyomja rá a bélyegét.