Bezárás

TANÁCSADÁS ÉS COACHING

a személyes fejlődésedért

Egyéni konzultációt, coaching folyamatot elsősorban a hatékonyság témaköréhez szorosan vagy lazábban kapcsolódó elakadásokban és kihívásokban vállalok. Támogatni tudlak a hosszabb/rövidebb távú céljaid kitűzésében és megvalósításában, a személyes hatékonyságod  (idő-, energia-, feladat-,  folyamat-, figyelemmenedzsment) fejlesztésében, valamint a munka-magánélet egyensúly kialakításában. Kiemelten foglalkozom a munkába visszatérő édesanyák kihívásaival, valamint szívesen segítem a vállalkozók, szabadúszók, állásváltók kezdeti lépéseit az új körülmények közepette.

Fontos azonban tudnod: nem hiszek a csodatevő hatékonyságnövelő módszerekben. Ezzel szemben hiszek az egyensúlyban, az okos választásokban, a kitartó munkában és az állandó fejlődésben. És legfőképpen hiszek benned, a benned rejlő erőben, tudásban, tapasztalatban – éppen ezért foglak tudni segíteni az utadon, hogy a benned rejlő megoldást is megtaláld.

TÉMÁK, AMELYEKKEL TUDUNK KÖZÖSEN DOLGOZNI

  • személyes és karriercélok kitűzése és összehangolása, a megvalósítás megtervezése
  • idővel kapcsolatos felelősségvállalás felismerése
  • idővel való viszony megismerése, erősségek és fejlesztendő területek feltérképezése
  • nyugodtabb és kiszámíthatóbb élet- és munkastílus kialakítása
  • célorientált idő- és munkatervezés
  • külső elvárások és a saját igények különválasztása
  • nemet mondás képességének elsajátítása
  • egyéni bioritmus megismerése és beépítése az idő- és munkatervezésbe
  • szünetstratégia megalkotása
  • energiarablók felismerése és kiiktatása
  • jól-lét fontosságának felismerése, belső engedéllyel kapcsolatos problémák feloldása
  • öngondoskodás beépítése a mindennapokba
  • a szabadidő optimális kialakítása a valódi feltöltődés érdekében
  • személyes idő- és feladatkezelő rendszer ki- vagy átalakítása személyes preferenciák alapján
  • a hatékony projekttervezés megismerése és beépítése
  • a priorizálás képességének elsajátítása
  • a hatékony e-mailkezelés fortélyai
  • a hatékony delegálás mikéntjének elsajátítása, a mikromenedzsment kivédése
  • a perfekcionizmus kivédése
  • személyes hatékonyságnövelő arzenál felépítése
  • szokások és rutinok ki- és átalakítása
  • a legpraktikusabb időnyerők feltérképezése és beépítése
  • a legjellemzőbb időrablók felismerése és leküzdése
  • meglévő munkafolyamatok feltérképezése és optimalizálása
  • új munkafolyamatok kialakítása
  • az elmélyült munka lehetőségének megteremtése
  • fókuszkészség javítása, fókusztechnikák megismerése
  • a mentális és információs túlteheltség mérséklése
  • a legveszélyesebb megszakítások és zavaró tényezők felismerése és kiküszöbölése
  • a multitasking kivédése
  • fókuszt segítő (fizikai és digitális) munkakörnyezet kialakítása
  • a legjellemzőbb halogatási technikák felismerése és leküzdése
  • munka-magánélet egyensúly definiálása és kialakítása
  • szerepkonfliktusok feloldása, életszerepek optimális összeegyeztetése
  • munkába visszatérő édesanyák, dolgozó szülők támogatása
  • családi időbeosztás összehangolása, logisztika megtervezése
  • munkamódszerek átgondolása új munkakör, átalakuló munkakörülmények esetén

AHOGY DOLGOZOM

FOLYAMAT

Én kérdezek, te válaszolsz, én megint kérdezek, te ráeszmélsz, én megint kérdezek, te bevállalsz… és így tovább. Magyarán sokat foglak faggatni, hiszen a problémáidra a válaszok mind benned vannak, csak meg kell találni ezeket.

Igyekszünk minél jobban pontosítani, hogy mi a legnagyobb kihívásod, mi a megoldandó feladat, s közösen kiválasztjuk, milyen eszközökre van szükség. Fókuszálhatunk az életed egyetlen területére, de átfogó változtatásokra is lehetőség van – tapasztalataim szerint a holisztikus megközelítés sokat lendíthet a helyzeten.

MÓDSZEREK

Biztosan lesz egy elméleti része a beszélgetéseinknek, hiszen  a hatékonyság egy olyan téma, ahol rendelkezésre állnak konkrét eszközök és módszerek. Nagyban megkönnyíti a későbbieket, ha ezeket rendszerben látod, így ezekről gyakran kapsz majd írásos anyagot.

Végzett business és mérnök coachként a munkám során különböző coaching eszközöket is felhasználok. A megoldásközpontú (brief) coaching az az irányzat, amely a legközelebb áll hozzám, mivel gyorsan és hatékonyan lehet eredményeket elérni.

FELADATOK

A folyamatnak oroszlánrészét képezi az önálló munka, amit az egyes alkalmak között “házi feladatként” elvégzel, s amelyekre a következő alkalmakon építkezni tudunk. Az alkalmak között szükség esetén e-mailes támogatást nyújtok.

IDŐTARTAM

Vannak élethelyzetek, amelyeken már egy beszélgetés is hatalmasat lendít. Vannak komplex folyamatok, amelyekhez több havi közös munka kell. Ezek azonban szélsőségek. Ügyfeleimmel jellemzően 3 alkalommal találkozom, kéthetente.

UTÁNKÖVETÉS

Problémakörtől és a közös munka hosszától függően e-mailben vagy rövidebb beszélgetés keretében, de mindenképp szeretném megtudni, hogy néhány hónap elteltével hogy működnek azok a dolgok, amelyeken közösen dolgoztunk. Ebből a beszélgetésből mindketten rengeteget tanulhatunk majd.

NÉHÁNY PÉLDA A KÖZÖS MUNKÁRA

A hatékonyság minden aspektusára kiterjedő mélyinterjút készítek veled, emellett írásos kérdésekkel és feladatokkal látlak el. A válaszaid kiértékelése után részletes visszajelzést adok arról, hogy melyek a hatékonysággal kapcsolatos erősségeid, hogyan tudsz rájuk még jobban építeni, és melyek a fejlesztendő területeid, ezekkel milyen sorrendben érdemes foglalkozni és milyen módon. (Időtartam: 1-2 alkalom.)

A hatékonyságot érintő személyes készségeidet és képességeidet fejlesztjük a közös munka során, melyben módszertani javaslatok, gyakorlati útmutatók, rendszeres gyakorlásra alkalmas feladatok egyaránt szerephez jutnak. (Időtartam: 2-5 alkalom.)

Legyen szó a feladatkezelő rendszeredről, az optimális időszervezésedről vagy éppen a céljaid megvalósításának mikéntjéről, egy jól átgondolt és megfelelő eszközökkel megtámogatott stratégia a siker (egyik) kulcsa. A megfelelő stratégia kidolgozásában, eszközökkel kapcsolatos javaslattételben (és szükség esetén bevezetésben) támogatlak. (Időtartam: 2-5 alkalom.)

Közös, a coaching eszköztárával támogatott célkitűzés és megvalósítás-tervezés, amely vonatkozhat munkára vagy magánéletre, egyetlen vagy komplex projektre, rüvid vagy hosszú távra egyaránt. A közös munka eredménye egy akcióterv és egy eszközkészlet, amellyel valóban meg fogod valósítani a céljaidat. (Időtartam: 2-5 alkalom.)

Rendszeres bejelentkezések mentén egy saját fejlesztésű módszertan segítségével folyamatosan támogatlak abban, hogy kitartóan és fenntartható módon haladj az utadon, és biztosan elérd a céljaid. Személyes stratégiáid kialakításában (szokások ki- és átalakítása, rendszer bevezetése), egyéni készségfejlesztésben (pl. halogatás leküzdése, delegálás fejlesztése) vagy a saját célkitűzéseidben egyaránt lehetőség van mentoringra. (Az időtartam megbeszélés függvénye.)

ÁRAK

A 60 perces online konzultáció díja: 20.000 Ft.

Mivel a tapasztalatok azt mutatják, hogy rendszerint 3 alkalom szükséges és elegendő ahhoz, hogy valódi és tartós változást indítsunk el, így lehetőség van 3 alkalmas csomagot vásárolni kedvezményes áron. 

A 3×60 perces online konzultáció díja: 55.000 Ft.

Fizetés kizárólag átutalással lehetséges. Amennyiben az időpontunk előtt 24 órával bezárólag nem érkezik meg az utalásod, a foglalásodat tárgytalannak tekintem. A lefoglalt és kifizetett beszélgetést a beszélgetés kezdete előtt 24 órával mondhatod le; amennyiben ennél később mondod le, az összeget nem áll módomban visszatéríteni.

JELENTKEZÉS ÉS IDŐPONTFOGLALÁS

Lépj velem kapcsolatba telefonon (+ 36 30 974 9191), e-mailben (hello@erdelyiboroka.hu) vagy ezen az űrlapon időpontegyeztetés végett, valamint abban az esetben is, ha bizonytalan vagy, és kérdéseid vannak. 

RÓLAM MONDTÁK

Nehézségeim adódtak a céljaim megfelelő megfogalmazásával és beillesztésével a terveimbe. A Boróval való beszélgetésünk lelkesítő és lényegretörő volt. Úgy éreztem, tényleg figyel rám, és együtt kattog az agyunk. Segített még jobban átlátni és világosan látni a céljaimat, és nagyobb vonalakban gondolkodni.
Szabados Zita
Két munkahely – az egyik saját vállalkozás – és egy két éves örökmozgó mellett éppen a kimerülés szélén álltam, amikor egymásra találtunk Boróval. Sosem volt részem online tanácsadásban, így kíváncsian vártam milyen lesz. Már az első alkalom egy teljesen nyitott, közvetlen baráti beszélgetés volt, ami alatt Boró felnyitotta a szemem az időbeosztásommal kapcsolatban. A házi feladatok segítségével papíron is láttam már, min kell változtatnom, hogy ne hajszoljam túl magam. Megtettem a szükséges lépéseket, és sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. Nagyon örülök, hogy megismerhettem Borót. Köszönöm az este fél tízes beszélgetéseket és az óriási segítséget! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Nébald Alexandra
mozgásterapeuta
A feleségem irányított Boróhoz, akivel nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot. A legnagyobb alapossággal térképezte fel az időhöz való hozzáállásomat, a feladatkezelési módszereimet, a munkahelyi és a családi elvárásokat. Így sikerült kialakítanunk egy olyan rendszert, amiben a munkámat hatékonyan el tudom végezni, a gyerekek megkapják a kellő figyelmet, és még teniszezni is el tudok járni az öcsémmel. Legnagyobb meglepetésemre tényleg egyensúlyban van a munkám, a magánéletem és én is.
Tarnai Péter
“Borókával két alkalommal dolgoztunk együtt. Ez a két alkalom rendkívül pörgős és tömény volt, sokat jegyzeteltem, az ötleteket pedig Boróka iránymutatásai alapján apránként építettem be az életembe. Ebben segített menetközben is, minden kérdésemmel megkereshettem e-mailben. Ma már elmondhatom, hogy nemcsak otthon, de az irodai munkámban is sokkal hatékonyabb vagyok, és végre tényleg nem többet, hanem okosabban dolgozom.”
Székely Anita
Borót egyik barátnőm ajánlotta. Az elején szkeptikus voltam, de nem volt vesztenivalóm, így felkerestem. A legmeglepőbb az volt, hogy rengeteget kérdezett. Sokszor már a kérdésnél azt éreztem, hogy fején találta a szöget, sok felismeréssel gazdagodtam. Több technikát is megismertetett velem, és segített abban, hogy kialakítsak egy olyan tervezési módszert, amellyel menedzselni tudom a feladataimat, illetve a munkarendem megtervezésében is támogatott. Elégedett vagyok az új rendszeremmel, több hónapja működik hatékonyan.
Schmidt Éva

KAPCSOLAT

+ 36 30 974 9191
Vissza az elejére