Bezárás

MEGJELENT AZ ELSŐ KÖNYVEM!

Mi a közös a cégvezetőben és a kisgyerekes anyukában? A vállalkozóban és a családapában? Az üzletasszonyban és a vizsgára készülő egyetemistában? Mindannyian szeretnének hatékonyak lenni és elérni a céljukat, bármi legyen is az. 

Az Élet, cél, idő a komolyan csengő időgazdálkodás és hatékonyságnövelés fogalmát fordítja le a mindennapok nyelvére, és lépésről lépésre vezet el egy személyre szabható rendszerig, amely a hétköznapi időbeosztástól az egészen nagy volumenű célok eléréséig számos ponton lehet a hasznunkra. Segít megfogalmazni a valódi célunkat, és megmutatja, miként szervezhetjük eköré az életünket olyan eszközök és elméletek segítségével, mint az iránytű, a célpiramis, az akcióterv vagy a hangyamodell. Kiderül belőle, hogyan lehetünk elfoglaltak helyett hatékonyak, valamint az is, hogy az önismeretnek, az önegyüttérzésnek és a bioritmusunknak nagyobb szerepe van a célunk elérésében, mint gondolnánk.

A könyvben érintett témák: célelmélet, élettervezés, idő- és energiamenedzsment, feladat- és figyelemmenedzsment.

A könyv a Libertine Kiadónál kapható online és három üzletükben (Budapesten, Szegeden és Debrecenben).

AKIK MÁR OLVASTÁK...

Barsy Rita olvasóm így ír a könyvemről: 
 
„Amikor megérkezett Boróka Erdélyi Élet, cél, idő című könyve, azonnal láttam, igen, megcsinálta. Korábbi írásai kerek egésszé állak össze.
 
Sok-sok éve olvasom az időgazdálkodásról és hatékonyságról szóló írásait, és időnként nemcsak a frisseket, hanem kedvem szerint a régebbieket is, hogy új ötleteket merítsek belőlük. Lépésről lépésre haladva építkeztem a blogcikkei által, rengeteget tanultam belőle.
 
Az írásait olvasva végtelenül reális, józan emberként vezet az utamon, átsüt rajta, hogy a hatékonyság számára nem egy adat, ő az emberrel foglalkozik, támogatja és segíti. A végső cél nem a hatékonyság maximalizálása, hanem a boldogság. A boldog ember hatékony, és a hatékony ember boldog.
 
Megvan ebben a könyvben minden, amitől jó, forgatható és használható lesz egy könyv, amitől élmény kézbe venni. Könnyen átlátható tartalomjegyzék, jól strukturált szöveg, meleg színek, bájos grafika. A gyönyörű tipográfia vezeti a szemet, segíti a megértést. A szépség egy szakkönyv esetében a hatékonyságot jelenti.
 
Nemcsak a munkában segít, hanem életünk minden területén.
 
Nekem, aki éppen most váltott, a legjobbkor jött.
 
Ajánlom mindenkinek, aki boldogabb szeretne lenni.”
 
Kecskés Timi így vélekedik a könyvemről:
 
Erdélyi Boróka blogját már akkor is követtem, amikor még Pareto lánya néven futott. Hatékonyság, időgazdálkodás – mindez nagyon közel áll a szívemhez, személyiségemhez. Boróka időgazdálkodás tréningje talán az első volt azok között, amelyek elindítottak az utamon. Ez az út oda vezetett, hogy ma már én is tartok időmenedzsment workshopot és segítek másoknak, hogy jobban használják az idejüket.
 
Nagyon szeretem Boróka megengedő, önreflexióra biztató attitűdjét, amely a hatékonyságot nem tolja a toxikus produktivitásig, számításba veszi azt is, hogy nők és anyák vagyunk, és kifejezetten priorizálja az öngondoskodást, a pihenést. Hiszen az időgazdálkodás egyik fő célja ez lenne: jobban használni a rendelkezésünkre álló időt, hogy több szabad, laza, önfeledt tevékenységre jusson belőle.
 
És hogy miért mondom, hogy ez a könyv is kellett ahhoz, hogy idén eljussak Párizsba? Mert a segítségével több és újabb módon foglalkoztam célkitűzésekkel év elején. Boróka ugyanis azt vallja, hogy akkor leszünk boldogok, ha van egy igazán jól megválasztott célunk, és ezt a cselekedetek szintjén is előtérbe helyezzük. Azaz, az időnk egy részét tudatosan a célhoz vezető lépésekre használjuk – és persze a többi idő felhasználásán is szépen végigvezet.
 
Ezt most már a saját példámmal is igazolhatom, és folytatom 🙂 Ez a kis könyv – egyetlen hátránya az apró betűk és egyes oldalakon a sárga papíron lévő fehér szöveg – rengeteg gyakorlattal segít, hogy te is megtaláld ezt a célt, és át is fordítsd az olvasottakat cselekvésbe. Szeretettel ajánlom!”
Vissza az elejére