Ahogy a sorozat első részében, úgy most is dolgozó édesanyák mesélnek arról, miképpen osztják be az idejüket és az energiájukat úgy, hogy mind a család, mind pedig a munka megkapja a kellő figyelmet. A mai cikk különlegessége, hogy három népszerű blog szerzője beszél a mindennapjairól.

Hatalmas megtiszteltetés számomra az, ha valaki elmeséli nekem az idővel kapcsolatos érzéseit, gondolatait és problémáit. Ez egy nagyon intim kérdés, hiszen az időhöz való viszonyunk alapjaiban határozza meg az életünket, és fordítva: az életfelfogásunk egyértelműen tükröződik az időbeosztásunkban. Megtiszteltetésként fogom fel akkor is, amikor konzultációra jöttök hozzám, de a mai cikk esetében sincs ez másképp, hiszen mindhárom édesanya nyíltan beszél a kihívásairól és ami még fontosabb, a megoldásairól. Ennek a cikksorozatnak ugyanis ez a legfontosabb üzenete: minden élethelyzetben létezik megoldás – igaz, nem mindig egyértelmű, de létezik. S bár a megoldások általában nem uniformizálhatók, inspirálódni igenis ér! Egy-egy ötlet elindíthat valamit, amitől aztán megleled a saját megoldásod az időszorította helyzetedben. Tanuljunk ma is egymástól időgazdálkodni!

Az anyukák

R. Fonyó Barbara korábban külpolitikai újságíróként dolgozott, jelenleg a Mom With Five blog szerzője, és ötgyerekes édesanya. Négy fiú és egy lány alkotja a gyerekcsapatot, óvodától gimiig mindenféle intézményt látogatnak. Barbara a blogjában megírja, leírja, kiírja, amit az anyaságtól kap, és ezzel ezreknek segít. Témái között minden szerepel, ami a családjával kapcsolatos: főzés, kreatív ötletek, kultúra, utazás stb. Én leginkább a humoros és őszinte hangvételéért kedvelem Barbara blogját.

Szabó Patrícia blogger, – ő írja a Nesze!szer blogot -, újságíró, PR-szakember. Nevét olyan lapokból ismerhetitek, mint a Nők Lapja vagy a Cosmopolitan – hogy csak a nagyobbakat említsem.

Nagy Réka, azaz más néven Ökoanyu eredeti foglalkozása szerint szerkesztő – brandje egy, a Nők Lapjában indult rovatból nőtte ki magát. Hat éve működik a blogja, és négy könyve jelent meg. A blog mellett fenntarthatósággal kapcsolatos témákban tart előadásokat minden korosztálynak az ország különböző pontjain, és több újság külsős munkatársa. Két kislánya van, 8 és 2 évesek.

Hogy néz ki egy átlagos napod?

Barbara: A reggeli műszak fél 7 körül kezdődik, sorban keltem a gyerekeket. Miközben felöltöznek, összekészülnek, elkészítem a reggelit, ha van háztartási munka, akkor azok közül is megpróbálok végezni néhánnyal: mosogatógép ki- vagy bepakolás (vagy mindkettő), mosógéppel ugyanez, egy kis vasalás, ruhahajtogatás. Közös reggeli, Férj is elkészül, a gyerekek a fürdőszobai rituálé után egyedül elindulnak az iskolába, Legkisebbet pedig Férj viszi magával az oviba.

Nyolc, fél kilenc tájban kiürül a lakás, jöhetnek az elmaradt házimunkák, ha kell, elintézem a házon kívüli teendőket, ezekkel jó esetben 10 órára végzek. Innentől körülbelül három szabad órám van, kivéve kedden és csütörtökön, amikor egy betegség miatt kötelező gyógytornára járok, mert akkor csak másfél óra szabadidőm van.

A gyerekek két óra körül kezdenek haza szállingózni. Jön a konyhai műszak. Pótebéd (általában szendvics, gyümölcs, joghurt), sütés-főzés másnap tízóraira, aznap vacsorára. Ha kell, a konyhai tevékenység közben besegítek a tanulásba. A délutáni műszak az edzésekről, a kicsik hazaszállításáról, a logisztikáról szól.

Este 6-kor fürdés mindenkinek, fél 7-kor vacsora, közben mosás, mosogatás, ha délelőtt nem sikerült mindennel végezni. 8-kor esti rituálé: fogmosás, esti mese, fektetés. Fél 9-kor lámpaoltás a három kicsinek, a két nagy fél 10-kor (nem) fekszik.

Patrícia: Nekem egyáltalán nincs átlagos napom. Mivel elég sok dologgal foglalkozom, minden áldott napom más munka szempontjából. Ami közös bennük, hogy már a gyerek előtt felkelek, ilyenkor tudok kicsit dolgozni, az éjjel érkezett e-mailekre válaszolni. Utána indul az ébresztgetés, reggeli ital melegítés, mesenézés, öltözésért könyörgés és oviba indulás. Utána folytatódik a napom. Van, hogy egy kávézóban írok, dolgozom, van, hogy otthon, van, hogy előadást tartok, sajtótájékoztatóra megyek, de egy irodába is bejárok heti egy nap. Szóval az átlagos napom mindig mozgalmas. Megtanultam, hogy engem kikészít, ha csak egy projektem van – szerencsére ez a veszély nem fenyeget.

Réka: Reggel, ha több határidős munkám van, hajnalban kelek és dolgozom 1-1.5 órát. Ez a második gyerek után alakult így, korábban azt hittem, képtelen vagyok rá, de most reggelente jobban fog az agyam. Utána gyerekezés délelőtt, játszótér, kutyafuttatás, mert a kamasz kutyát is ki kell mozgatni legalább heti 2-3-szor. Ha kell, persze ügyintézés, piac ésatöbbi. A telefonok egy részét is ilyenkor tudom intézni, de figyelek, hogy ne folyton azon lógjak, nem szeretek megosztott figyelemmel játszóterezni például. Otthon ebéd, fektetés – kicsit kell altatni a picit -, aztán alvásidőben munka.

Ébredés, utána tempósan megyünk a nagyért a suliba. Suli után játszó, ha kell, ügyintézés, heti két edzés a férjem közreműködésével (amíg én edzek, a férjem és a gyerekek játszóznak, könyvtáraznak). Itthon játék, szokásos rutin, vacsora együtt, majd fektetés után ha még van erőm, munka. Mostanra megtanultam, hogy a munkáim melyik fázisában mikor vagyok a leghatékonyabb, és úgy osztom be.

A vérszerinti 8 éves lányunk mellé fél éve fogadtunk örökbe egy most 2 éves kislányt, ez borította az eddigi beállt rendet, mert ő még nem jár intézménybe, úgyhogy most újra kell strukturálnom a napjaimat. Most előfordul, úszom, de igyekszem nem türelmetlen lenni magammal.

Mi (volt) a legnagyobb nehézséged otthonról dolgozó anyukaként? Hogyan sikerült megoldanod?

Barbara: A legnagyobb nehézséget számomra a koncentrált munka megszervezése jelenti a mai napig. Az, hogy itthon vagyok, együtt jár azzal, hogy néha elkalandozik a tekintetem és meglátok egy kupac szennyes ruhát, felfedezek egy rakat mosatlant a gyerekek szobájában, átesek egy adag tiszta ruhán valamelyik sarokban és akkor azonnal késztetést érzek arra, hogy ezeket a dolgokat elvégezzem, de így nem jut idő a blogomra. Talán ezt mondják úgy, hogy elforgácsolodom.

Tisztában vagyok vele, hogy célt érni csak tudatossággal, a tudatos koncentráció gyakorlásával lehet. Folyamatosan kutatom hát a megoldást, ami még nem tökéletes, de minden nap dolgozom rajta. Nekem az vált be leginkább, hogy felírom milyen teendőim vannak egy-egy nap a bloggal, rangsorolom őket és pipálom, ahogy sikerült velük végezni. Nem végeláthatatlan listát írok, hanem csak akkorát, amelyet reálisan meg lehet csinálni egy-egy nap alatt, vagyis az egy nap rendelkezésre álló szabadidő alatt. Így nincs hiányérzetem, a sikerélmény is megvan és ez további munkára sarkall. Mert látom, hogy a koncentrációmnak van eredménye.

Patrícia: Első körben, szülés után az volt a nehézségem, hogy a blogom addig lefedett területét elkezdték azok lefedni, akik rájöttek, hogy a gyerek mellett nem tudok rendezvényekre eljárni. Ezt meg kellett szoknom. Nem mondom, hogy nem volt az első hónapokban olyan, hogy konkrétan rosszkor indítottam el egy kampányt, hisz azt sem tudtam, hol állok a teendőimben. De aztán igyekeztem mederbe terelni mindent.

Réka: Az izoláltság. Alapvetően közösségi lény vagyok, de az írás magányos műfaj. Próbálkoztam közösségi irodák keresésével, de nekem anyagilag nem éri meg. Az javít a helyzeten, hogy egyre többször dolgozom másokkal együtt közös projekteken, és akkor kialakul egy kis csapat.

Milyen eszközöket használsz az időd és a teendőid kordában tartására?

Barbara: Én egy vérbeli analóg ember vagyok, aki nagyon esetlenül mozog az online térben. Tisztában vagyok, hogy hányféle szuper applikáció létezik, amely segít az időgazdálkodásban, de én ezeknek a használatát képtelen vagyok a magámévá tenni. Túl sok időmbe kerülne és úgy érzem, nem éri meg. Épp ezért nekem a hagyományos naptárazás vált be. A naptárazás során nekem fontos, hogy egyben lássam az egész évünket, hónapokkal előre is tudjak tervezni, programokat feljegyezni. Inkább bevállalom, hogy nagyobb, nehezebb egy ilyen naptár, mint egy mobil app vagy akár egy filofax, de nekem ez adja meg azt a biztonságot, hogy semmit nem felejtek el, semmi nem marad ki az életünkből. Innen szervezem ki a feladatokat, ha kell, a programokat kifüggesztem a közös családi üzenőfalra, de ez a naptár mindennek az eredője.

Patrícia: A blogomat és az általam kezelt más, az ügyfeleimhez tartozó Facebook-oldalakat mobilról is tudom intézni. Minden e-mailem látható a telefonomon is, tehát akár a metrón is tudok megkeresésekre, vagy újságírói kérdésekre válaszolni, hisz PR-ral is foglalkozom. Mindenhová viszem a laptopomat, így nincsenek üresjáratok az életemben. Tehát, ha várnom kell két megbeszélés között, keresek egy wifit és már dolgozom is.

Réka: Egy ideje nem ragaszkodom dolgokhoz, nem írok listákat. Ha valamit sokadszorra felejtek el, akkor azt felírom egy cetlire és a gépemre ragasztom. Ki szoktam választani fejben egy időpontot, amikor elintézek egy fontos telefont. Nagyjából átlátom a napjaim rendjét és a telefonokat is akkorra időzítem, amikor a leghatékonyabban tudok beszélni, ezt általában már előre igyekszem rögzíteni levélben, így nem kergetjük egymást feleslegesen hosszan az ügyfelekkel, megbízókkal, partnerekkel.

Miyen praktikáid vannak arra, hogy minden fontos teendő beleférjen a napodba? Mondj hármat!

Barbara: 1. Rangsorolom a feladatokat. 2. A különböző feladatok elvégzésére időszakaszokat állítok fel és az adott időben egy dologra koncentrálok. 3. A házon kívül feladatokhoz úti tervet készítek, hogy a lehető legkevesebb időveszteséggel sikerüljön abszolválni őket.

Patrícia: Mivel vezetőként megtanultam feladatot delegálni, nem félek kérni. Nem szeretem, ha azon múlik mondjuk egy megjelenése az ügyfelemnek, mert nem vagyok gépnél, és nem tudok képet küldeni. Ilyenkor felhívom a kollégákat, hogy segítsenek. A praktikus dolgokra pedig időnként segítséget veszek igénybe. Volt, hogy egy másik anyuka segített nekem az adminisztráció intézéseben, mert nekem nem igazán jut időm a postára járni, vagy bonyolult táblázatokat kitölteni, hány kattintás volt egy postomon a blogon. A praktikám az, hogy arra koncentrálok, ami tényleg a dolgom.

Réka: Fejben összerakom a nap ívét, azt is mérlegelem, mikor éri meg laptopot vinnem, mikor felesleges plusz. Van, amikor sehogy nem jön ki a matek, ilyenkor nem ragaszkodom görcsösen az eredeti elképzelésemhez, hanem megnézem, hogyan lehetne újratervezni a feladatokat.

Igyekszem előre dolgozni. Így nem csúsznak a munkák, ha valami váratlan történik. Azt is megtanultam, ha valami éppen nem megy, hagyni kell. Miután kreatív munkám van, nem lehet mindig csettintésre eredetinek lenni. Van olyan feladat, amivel néha kínlódom, de egy másik időpontban, amikor jobban rá tudok hangolódni, töredék idő alatt meg tudom csinálni. Volt már olyan szövegírási feladat, amit hajnalban 15 perc alatt nagyon jól megcsináltam, a megrendelő imádta. Néha meg vergődöm. Na, azt olyankor hagyom, ha épp megtehetem.

Sokszor priorizálok. Vannak a szabadúszó újságíróként kapott megbízásaim, és vannak a bloghoz kapcsolható ügyek. Amíg az előbbiből van főként bevételem, azokat helyezem előtérbe. Bár mostanában megesik néha, hogy ezen a hosszútávú célok érdekében változtatnom kell. Tehát, ha lehet – előre dolgozás, priorizálás, elengedés.

Hogyan valósítod meg a munka-házimunka-magánélet egyensúlyt otthonról dolgozó anyaként?

Barbara: Nehezen. Az ötgyerekes lét egy felfokozott idegállapot. Ahhoz hogy egy ilyen élethelyzetben talpon tudjak maradni, két fő dologra van szükségem: észszerű irányításra és erőforrásokra.

Az észszerű irányítás alapfeltétele számomra, hogy nem idegeskedek olyan dolgokon, amelyek csak rabolják az időmet. Ezt pedig úgy lehet a legegyszerűbben elkerülni, ha megértjük és elfogadjuk a gyerekeink fejlődésének fizikai és pszichológiai sajátosságait, azokat a dolgokat, amelyeken nem lehet változtatni. Ha ez sikerül, akkor nyugodtabbak leszünk és még az idegeskedésre szánt időt is megspóroljuk.

A másik nagyon fontos dolog, hogy segítséget kérni nem szégyen, sőt! A gyereknevelés nem egyszemélyes feladat, ahol anyaként bele kell szakadni a mindennapokba. Idővel és a gyerekeim számának növekedésével megtanultam elengedni dolgokat, megtanultam lazának lenni és nem utolsó sorban bízni, megbízni másokban, rábízni másokra bizonyos feladatokat és nem utolsó sorban a gyerekeket. Nem volt könnyű döntés, de a hétköznapok túléléséhez muszáj volt: nem lettem felelőtlenebb édesanya, de már nem az elveim után mentem, hanem kizárólag a gyerekek igényei szerint cselekedtem, akiknek nem egy kifacsart háztartási alkalmazottra, hanem egy kiegyensúlyozott édesanyára van szükségük és ha ehhez takarítónő kell vagy heti háromszor két óra szabadidő, akkor az kell és most már nem azon agonizálok milyen anya vagyok, hogy ilyen ördögtől való gondolataim, igényeim vannak, hanem sokkal inkább a megszervezésükön fáradozom.

Patrícia: Egyensúly? Van ilyen? Azt gondolom, az ember a házimunkában se legyen rest segítséget igénybe venni. Nem attól leszek jó anya, hogy tizenegykor még padlót sikálok. Én arra fordítok időt, ami fontos. A családomra és a munkára. De ehhez az állapothoz nyilván az önismeret, az önazonosság elég fontos, és hogy ne legyen bennem megfelelési kényszer. Néha a munka és a gyereknevelés összefolyik, mert egy-egy rendezvényre, ahol mondjuk nem én vagyok a műsorvezető, a lányom is jön velem. Persze tudom, mikor kell távoznunk. Az olasz nemzeti ünnepen, ahol a nagykövetek is ott voltak, akkor léptünk le, amikor a nemzeti himnuszukra pogózni kezdett.

Réka: Nem gondolom, hogy a házimunka kizárólag az én dolgom lenne, és szerencsére a férjem sem gondolja így: minden feladatot elosztunk, vagy úgy is fogalmazhatnék: eloszlik. Az évek során kialakult köztünk egy olyan munkamegosztás, melyben mindenki nagyjából azt a feladatot viszi, ami kevésbé “fáj” neki. Ő teszi rendbe a konyhát, én intézem a ruhákat a beszerezéstől a mosásig, elpakolásig. De reggel például az vasal inget, aki előbb ér oda. Ha sok a határidős munkám, úgy nézek el a mosatlan felett, mint ha ott sem lenne, mintha irodában ülnék. De ha épp lazul a tempó, akkor selejtezek, szortírozok, pakolok.

A magánéletet és a munkát még igyekszem kicsit jobban szeparálni, de hétvégente, hacsak nem eget rengetően fontos, akkor a munkát már 80-90%-ban el tudom engedni, és nem nyitom ki a gépet. De ehhez az is kellett, hogy a munkatípusok között is mérlegeljek, miket tartok meg és miket adok le.