Üres pohárból nem lehet tölteni. Bárhonnan is származzék ez a mondás – egyértelmű forrást nem találtam -, nekünk, nőknek hatalmas betűkkel kellene az agyunkba vésnünk. Azt tapasztalom legalábbis, hogy a férfiak könnyebben megengedik maguknak a pihenést, a kikapcsolódást, míg mi, nők, feleségek, anyák ösztönszerűen, tanult minták alapján csípőből mártírkodunk. Számomra tudatos döntés volt, hogy a párkapcsolati és anyai eszköztáramban az önmagamról való gondoskodás is helyet kapjon. Nem azt mondom, hogy a családom kedvéért teszek fel egy arcpakolást és dőlök hátra egy jó könyvvel a kezemben, mert ez nem fedné az igazságot. Inkább úgy fogalmazok: ha nem tenném, előbb-utóbb ők innák meg a levét.

Az alábbiakban olvasható módszereket, trükköket és rituálékat természetesen nem egyszerre próbálom beszuszakolni a napomba. Mi több: mivel a nagyrészük spontán cselekedet vagy az életemet teljesen átszövő szemlélet, így különösebben nem is tervezem be az életembe ezeket. Szintén ezen okok miatt a legzsúfoltabb időszakokban is meglelem az örömöm. A titok mindössze annyi: nem szabad nagyravágyni, de meg kell látni, s át kell érezni a kicsit, a jót. Ez a gondolat már el is vezet az első ponthoz…

1. Mindennapi mindfulness.

Ha a nullával egyenlő a magadra fordítható időd, van egy jó hírem: a nap minden egyes pillanatát magaddal töltöd, s innen már csak szemléletváltás (esetleg némi gyakorlás) kérdése, hogy olyan helyzetekben is örömet találj, amelyekről eddig feltételezni sem akartad, hogy akár jók is lehetnek. A kulcs a mindfulness, azaz a tudatos jelenlét. Nem fogok tudományos igényességű leírást adni a mindfulness mibenlétéről, ehhez nincs meg a kellő tudásom, de azt elmondom, hogy mit jelent számomra.

Elsősorban a belső engedélyt arra, hogy ebben a rohanó világban, ahol az a sikk, hogy ki mennyire elfoglalt, illetve hogy kinek mennyire “szar” (elnézést, de ebben a szituációban ez a bejáratott szakkifejezés), megálljak, s belefeledkezzek egy-egy pillanatba – minden érzékszervemmel magamba szívjam, megéljem. S ez vonatkozik az álmos pizsamás összebújásokra hajnalban éppúgy, mint a mosogatásra. Mi több: a mosogatás tudatos megélése egy közismert mindfulness gyakorlat! Azzal, hogy tudatosan átélem és átérzem minden pillanatát annak, hogy veszek egy mély levegőt; megiszom a kávém; átpelusozom a kislányom; vacsorát készítek és így tovább, ezek a pillanatok nem darálódtak le a mindennapi mókuskerékben, hanem az enyémek lettek.

Másodsorban nem veszem magától értetődőnek az életet, azaz nem járom fásult fejjel a világot, miközben elmennek mellettem az évek és az élmények. Tudatosan keresem, s ha előttem van, megélem az örömteli perceket. Észreveszem a gyönyörű naplementét, és igen, félrehúzok az út szélén, és csodálom. A kislányom kacagását minden frekvenciáján átélem, hiszen minden egyes nevetése egy-egy újabb ajándék az élettől. Rácsodálkozom az ajtón belépő férjemre, igen, még 13 év után is. S tudjátok, mit? Úgy gondolom, hogy azért csodálkozom rá 13 év múltán is, mert 13 év alatt nap mint nap rácsodálkoztam. Értitek, ugye.

A mindennapi mindfulness témájában jó szívvel ajánlom a buddhista szerzetes, Thich Nhat Hanh könyveit, különös tekintettel A béke légy te magad c. kötetre, amelyben jobbnál jobb példákat találhattok a hétköznapi mindfulness gyakorlására rövidke olvasmányok formájában.

2. Mindennapi luxus.

Ha olyan kedvem van, minden további nélkül felveszem a legszebb, és egyben legmelegebb pulóverem itthonra; befújom magam a legdrágább parfümömmel (vagy: a nyári parfümömmel télen, a téli parfümömmel nyáron); veszek egy csokor virágot magamnak; a nagymamámtól örökölt porceláncsészéből iszom a reggeli kávém. Természetesen ha már felvettem, befújtam, elővettem, ki is élvezem. Hiszen a mindennapi luxus mit sem ér a mindennapi mindfulness nélkül.

3. Iszom.

Mielőtt félreértenétek: kávét és teát. Megtanítottam a gyerekeimnek, hogy a reggeli kávém az én időm. Megreggelizünk együtt, aztán ők belecsapnak a játékba, s amíg kitart a kávém, nem zaklatnak, nem követelőznek, nem tartanak rám igényt. Én pedig nagyon megbecsülöm azt a pár percet, s persze a kávémat, amellyel mint trójai falóval becsempésztem a nyugalmat a reggelembe. Viszonylag új szokásként vezettem be a reggeli kávé mintájára az esti teát; legyen bármilyen késő, ha hosszasan olvasgatni nem is, de egy teát a legmélyebb odafigyeléssel meginni mindig van idő. Szintén igazi mindfulness élmény, s rendkívül megnyugtató…

4. Hála, napló, hálanapló.

Ami soha nem maradhat ki az estémből: a hálaadás. Lefekvéskor átgondolom a napom, s összegyűjtöm azokat a dolgokat (embereket, pillanatokat, körülményeket, érzéseket stb.), amelyekért aznap hálás voltam. Akármilyen napom is volt, ez a kis szertartás mindenképp pozitív pontot tesz a nap végére. Ha nem vagy az a grafomán típus, akkor is érdemes elalvás előtt bár gondolatban felidézned a nap csodás pillanatait. S mi van, ha tényleg rossz napod volt? Akkor annál inkább ajánlom a módszert. Minden napban – még a legrosszabban is – van valami értékes, s ha bánkódsz, feszült vagy, esetleg félsz, annál inkább szükséged van arra, hogy megtaláld az aprócska igazgyöngyöket.

5. Egyedül vagyok.

Introvertált személyiségemből fakadóan hatalmas szükségem van az egyedüllétre. Volt már, hogy… Hogy egy őrült délelőttön (a gyerekek voltak őrültek), miután meggyőződtem, hogy a gyerekek biztonságban vannak, kimentem a kertbe öt percre. Hogy miután kitettem a gyerekeket a nagyszülőknél, elautóztam a kedvenc helyemre, ahelyett, hogy egyből hazarohantam volna dolgozni. Hogy este, amint belépett a férjem az ajtón, én azzal a lendülettel elszaladtam itthonról, mert ki akartam szellőztetni a fejem. Tudom, tudom, milyenanyaazilyen… Akkor azt már el sem mondom, hogy nemegyszer fordult már meg a fejemben egy magányosan eltöltött hétvége gondolata, igaz, a megvalósításig még nem jutottam el. De ami késik, nem múlik. És nem, nincs (és nem is lesz) lelkiismeretfurdalásom. Én így működöm – a magányos percek generálják azt az energiát, amit aztán a családomba fektetek.

6. Digitális böjt.

Rendszeresen kivonom magam a nagyvilág online pörgéséből azzal, hogy digitális böjtöt tartok. Legyen szó offline reggelről, szombatról, hétről vagy hónapról, én vevő vagyok rá. A témáról már írtam bővebben – itt és itt olvashatod.

7. A természet, minden formájában.

Sosem mulasztok el egyetlen alkalmat sem, hogy akár pár másodperc erejéig, de élvezhessem a körülöttem lévő természetet. A napsütést, az esőt, a bárányfelhőket, a havat; a kertünket, a virágainkat, a fákat; a körülöttünk lévő szántóföldeket és erdőket. Engem leginkább a zöld nyugtat meg, így megkerestem a környékünkön a legbujább, legzöldebb szegletet; mióta megtaláltam, azóta az a menedékem, minden héten felkeresem.

8. Zene.

Méghozzá az én zeném. Két népdalbolond kisgyerek és egy DJ lelkületű férj mellett a saját zenéim viszonylag háttérbe kerültek, így ha hozzájutok, mindig rettentően jót tesz a lelkemnek. S épp emiatt motiváló hatása is van! Futni például részben azért járok, hogy zenét hallgathassak… Ragaszkodom ahhoz, hogy a kocsimban csak az én zenéim menjenek – miközben intézem a dolgaimat, kikapcsolódom egy kicsit (nem beszélve a feszültségoldó refrénordítozásról, amikor senki nem hallja…). Néhány lelkileg lemerült délutánon pedig bedobom a gyerekeknek a “buli” ötletét – ilyenkor beteszem a kedvenc számaimat, és közösen táncolunk rájuk. Mivel nem death metalt hallgatok, nem lesz semmi bajuk attól, hogy nem az Alma zenekar megy 0-24-ben.

9. Mozgás.

Nem vagyok egy Sporty Spice (valaki emlékszik még rájuk?), de a napi mozgásigényem elég magas, s ha nem járom le a magam kilométereit, akkor bizony meglátszik a hangulatomon. Szerencsére két kisgyerek mellett már házon belül megvan a napi 10.000 lépés (igen, lemértem, hisz ismertek), de nem múlik el nap, hogy ne mennénk ki rövidebb, de inkább hosszabb sétákra. A gyerekekkel egyébként is jól lehet mozogni. A játszótéren nem a padon ücsörgök, hanem velük együtt szaladgálok, vagy ugrabugrálok, amíg hintáznak – igazi endorfinlöket; itthon pedig gyakran táncolunk együtt (lásd fent), de van egy gyerekjógás könyvünk is, amit időnként előveszünk. Persze a mozgás egyedül is jólesik. Felkelés előtt és/vagy lefekvéskor szeretek kicsit nyújtani; van, hogy csak pár másodpercem jut rá, de ha ráérősebb napom van, akkor egy mini jógaalkalom is összejön ilyenkor. Itt és itt találhattok pár videót kedvcsinálónak, ha ti is kipróbálnátok a jógát félálomban.

10. Törődöm a lelkemmel.

Odafigyelek magamra és az érzéseimre. Mi több: megengedem magamnak az érzéseket. Még a “rosszakat” is. Egy-egy nehezebb napon időt szakítok arra, hogy magammal elbeszélgessek. Úgy kezelem magam ilyenkor, mintha egy jó barátnőm lennék. Megkérdezem: hogy vagy? Majd csendben, odafigyelve meghallgatom saját magam. Nem vágok a magam szavába, nem dobok be megoldási javaslatokat, csak empatikusan meghallgatom a mondanivalómat. Skizofrénnek hangik? Akkor azt már nem is mondom, hogy a végén – ha csak lelki értelemben is, de – megölelem magam. Ha esetleg túl ezoterikusan hangzik mindez, próbáld meg írásban. Írd le az érzéseidet, akár naplószerűen, akár el nem küldendő levélként egy fiktív (vagy valós!) személynek. A lényeg az, hogy magad számára napvilágra hozd a benned zajló dolgokat – így elfogadni és megoldani is könnyebb lesz.

11. Spa és keleti kényelem – itthon.

Az én-idővel kapcsolatos cikkek többsége úgy kezdődik, hogy vegyél egy ráérős fürdőt. Nos, ez a megoldás az ekcémámnak köszönhetően nálam alapból esélytelen, de ez nem jelenti azt, hogy maga az elv ne működhetne… A legegyszerűbb instant harmónia recept szerintem a hajmosás. Egy-egy nehéz nap előtt vagy után (esetleg közben…) hihetetlenül frissítő mind testileg, mind lelkileg egy zuhany alatti ácsorgás. Amikor sírnál, de nem megy, s míg megjönnek a könnyek, addig a vízcseppek csorognak az arcodon… Gondolom, ismerős. Van még két szuper módszerem. Az egyik: sminkelek, és csinosan felöltözöm. A másik: nem sminkelek, és mackónadrágot veszek. Alkalomtól függően mindkét út felér egy terápiával, csak jól kell választani.

12. Alszom!!!

A legeslegeslegfontosabb dolog, amit magadért tehetsz, hogy eleget alszol. Nekem ez örök problémám, de mentségemre szóljon, keményen küzdök a helyzet tartós megoldásáért – s ha nem is mindennap, de egyre többször sikerül. S nemcsak éjszaka! Ha szükségét érzem, délután is alszom – elképesztő, hogy akár 15 perc után is mennyire másképp látom a világot!

13. Olyan dolgokkal veszem körbe magam, amelyeket szeretek.

Számomra a kapszula ruhatár vagy a letisztult, lomoktól mentes élettér nem egy öncélú küldetés, hanem (többek között) egy kedves gesztus önmagam felé. Azzal, hogy nemet mondok a fölösleges holmikra, a jelentés nélküli csetreszekre, egy olyan környezetet biztosítok magamnak (és persze a családomnak), amely harmóniát, nyugalmat áraszt. De nemcsak nemet mondok és lomtalanítok, hanem vásárolok is! Ha meglátok valamit, amiről tudom (tényleg tudom), hogy örömet okozna, méghozzá nem instant, “shoppingolással a jókedvért” jellegű örömet, hanem szívből jövőt, akkor megveszem. Így került hozzám például az aranyszínű jógabéka szobrocskám – meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, pedig nem egy igényes műalkotás, de éreztem, hogy nekünk dolgunk van egymással. Azóta is mindennap mosolyt csal az arcomra.

14. Emberek – adok és kapok.

“Ha rosszkedvű vagy, próbálj boldoggá tenni valaki mást, és magad is hamarosan boldog leszel.” Kislánykoromban olvastam ezt a gondolatot, az akkori (és azóta is egyik) legkedvesebb könyvemben, Louisa May Alcott Egy régimódi lány c. regényében. Azóta tudatosan gyakorlom. Ha rosszkedvű vagyok, csakazértis rámosolygok a pénztárosra a boltban; ha fáradt és szomorú vagyok, a legjobb játékot találom ki a gyerekeknek, mert tudom, hogy örülni fognak; ha magányosnak érzem magam, írok valakinek, akiről sejtem, hogy még nálam is magányosabb. Az a szeretet, amit másoknak adok, engem is megmelenget belülről, és ez bizony nagyon jó érzés. Phoebe óta tudjuk: önzetlen jócselekedet nem létezik…

15. Kuckózom.

Vagy ahogyan ma divatosan mondjuk: hygge-feelinget teremtek. Míg a fenti módszerek nagyrésze nem igényel nagyobb időblokkot, addig egy valamirevaló kuckózásra időt kell szánni. Ha nem is napi, de heti szinten azért oda szoktam figyelni, hogy bár egy-két óra erejéig azt csináljam, amit a legjobban szeretek. Azaz: olvasok. Tulajdonképpen egyfolytában olvasok (ahogy Laura Vanderkam mondja: “People who like to read like to read”), de időnként igenis szükségem van egy alapos, belemélyedős, kuckózós, gumibékát, akarom mondani zöldségchipset nassolós olvasgatásra. S mivel fontos számomra, megteremtem a lehetőséget, hiszen feltölt – és tudjátok: üres bögréből nem lehet tölteni…

Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5.