Ezekben a napokban a pánik – nemhiszekavírusban vitánál talán csak a napirend körül van nagyobb mizéria. Anyukák esnek egymásnak különböző fórumokon. Sokan az első perctől kezdve beálltak egy napirendre, amit azóta is precízen tartanak, a másik oldal pedig örül, ha valahogy túléli a napot a gyerek(ek) – home office – háztartás őrületben. A gond az, hogy a két tábor nem érti meg egymást, jó szokás szerint mindenki jobban tudja, mi a jó – nemcsak a saját családjának, hanem a másénak is. A tervezős csapat büszkén mutogatja a napirendet, “így kell ezt csinálni” felkiáltással, a lazább vonal gúnyolódva közli, hogy neki ugyan nem kell napirend, minek még ilyenkor is szabályokat állítani, különben is ki az a …, aki napirend nélkül nem képes megszervezni az életét.
Hahó! Álljunk már meg egy percre! Nincs elég bajunk? Biztosan most van itt az ideje annak, hogy egymást földbe döngöljük csak azért, mert ő másképp próbál túlélni, mint mi?
Mivel időgazdálkodásról beszélünk, nyilván nekem is van véleményem az egészről. Szóval karanténos napirend, ahogy én látom:
1. Sokan sokfélék vagyunk. Van, akinek biztonságérzetet ad az, ha továbbra is vannak keretek a napjában, másnak a napirend abban segít, hogy hatékonyabban tudja megszervezni a napját. Mások zökkenőmentesen álltak át a megváltozott életformára, kibillenthetetlen lelki egyensúllyal. Sokan még most ocsúdnak, próbálják felvenni a fonalat, és olyanok is vannak, akik már-már örülnek az ölükbe pottyant “vakációnak”.
Nálunk én vagyok az, akinek szüksége van valamiféle ritmusra, ugyanis sokkal több tennivalóm van most, hogy mindenki állandóan itthon van, muszáj megszerveznem az időt. Az ikres barátnőm pedig azt meséli, hogy simán ellennének napirend nélkül, de a két lányából az egyik olyan személyiség, akinek jót tesz a rendszer, így ők emiatt napirendeznek. Ahány ember, annyiféle.
2. Ne feledkezzünk meg arról, hogy karantén és karantén között óriási különbségek vannak. Nyugdíjasként, egy kis lakásba bezárva – teendő nem sok, magány annál több. Gyerektelen párként, kettesben home office-olva még romantikus színezetet is kaphat a történet, amire jó lesz majd visszaemlékezni az aranylakodalmon. Egy-kettő-öt gyerekkel összezárva túlélőtábor, ahol egyszerre kell tanítani, szórakoztatni, szeretgetni, a munkában helytállni, a megnövekedett háztartási feladatokat ellátni, és nem mellesleg nem megőrülni. Sokféle élethelyzet és kihívás van, nem mindegyikre megoldás a precíz napirend, és nincs is szüksége rá mindenkinek.
3. Valamiféle napirendben azért mégiscsak érdemes gondolkodni. De mielőtt a napirendmentes csapat tagjaként elrohannál, hogy na jó, már ez is kezdi, megnyugtatlak: valamilyen napirended eleve van, azt érdemes a körülményekhez igazítani. Tehát a napirend nem azt jelenti, hogy óráról órára beosztod az időd (illetve a családod idejét), hanem mindössze annyit, hogy bizonyos kereteket meghatározol – annyit, amennyi neked komfortos!
Ha az óránkénti időbeosztás az, amitől jobban érzed magad, akkor válaszd azt; ha csak azt lövöd be, hogy mégis mit szeretnél, hogy beleférjen a napba (munka, főzés, séta), akkor tegyél ennyit. Hetekig leszünk bezárva, ha teljesen elengedjük a gyeplőt, akkor elúszik a sok idő, értelmetlenül. (Aki szerint most megállt az élet, annak mondom: nem, nem állt meg. Ezek a napok is az életünk részei, éljük is meg őket.)
4. A napirend helyett / mellett segíthetnek bizonyos egyszerű szabályok. Legkésőbb 9-kor felkelünk. Napközben nincs tévénézés. Napi egy óránál többet nem nézem / olvasom a híreket. Ha van és tudod tartani a saját ritmusod, de az idő hajlamos kicsúszni a kezedből, akkor ez a módszer jól működhet.
5. Ha úgy érzed, kellene valamilyen rendszer, de a percre beosztott idő nem a te stílusod, ajánlom az idősávos beosztást (itt és itt írtam róla), én most ehhez tértem vissza, természetesen a körülményekhez igazítva. Ez olyan keretet ad, ami számomra nem fullasztó, viszont minden jelenleg fontos dolog helyet kap benne, miközben a háztartás és a munka sem önti el az összes percemet – s mindeközben abszolút rugalmas és tartható is.
6. Vedd figyelembe mindenki bioritmusát, és próbáld meg ahhoz illeszteni a napirendet. Tudod, a kabáthoz a gombot, nem fordítva… Nálunk például meglepő módon nyugisak a gyerekek délelőtt, így olyankor szemrebbenés nélkül dolgozom mellettük. Kora délután már kezdenek pezsegni, ezt az időszakot ki tudom használni házimunkára, mert abban nem akadályoz a percenkénti összezördülésük. Délutánra megőrülnek, így átveszem az irányítást, s együtt játszunk, így elejét veszem a folyamatos csetepaténak.
Természetesen mi, felnőttek kell elsősorban igazodjunk a gyerekekhez, de bizonyos életkor fölött (és ez megint gyerekenként változó) már ők is tudnak kompromisszumot kötni, és azt gondolom, ez egy remek időszak arra, hogy ha már érettek rá, ilyen formában kivegyék a részüket a nehézségekből. Ettől nem leszünk rossz szülők, hanem megtanítjuk őket az alkalmazkodásra, aminek egészen biztosan hasznát veszik a jövőben.
7. Nem kell mindenáron ragaszkodni az eddig normálishoz, ha az amúgy nem volt kényelmes! Attól, hogy “békeidőben” 6-kor kelsz, nem kell most is ezt csinálnod. Fölösleges azzal áltatnunk magunkat, hogy minden ugyanolyan, mert nem az. Ha megteheted, aludj tovább; ha megtehetitek, gyors reggeli helyett bruncholjatok együtt – és így tovább.
Ha van bármi pozitívum ebben a helyzetben, az éppen a lassítás – használd ki. Ha úgy döntesz, hogy megragadod ezt az időszakot, hogy kicsit lazábban élj, kevesebb kötelezettség nélkül, több együttléttel, akkor az is teljesen oké. Megintcsak: nem kell úgy tenni, mintha minden normális lenne.
8. Vedd figyelembe a körülményeket! Lehet, hogy délelőtt lenne “normális” tanulni, leckét írni, de ha csak akkor süt oda a nap a teraszotokra vagy a kertetekbe, akkor bizony ebben a szituációban többet ér pár óra a “szabadban”, mint a tanulmányi előmenetel. Lehet, hogy nem vagy az a szundikálós típus, de ha a körülmények miatt csak késő este tudsz dolgozni, akkor engedd meg magadnak ezt a luxust.
És mondok még hajmeresztőbbet: igenis van az a pont (és ez most pont az), amikor a mesenézés is megoldás lehet. Nyilván nem egyfolytában, de a szabályaidon most nyugodtan lazíthatsz, nem ettől a pár héttől omlik össze a kreatív gondolkodásuk. (Sőt.)
9. A napirendet együtt alakítsátok ki, vegyen részt benne a család apraja-nagyja. A házimunkát át kell beszélni (itt sem lehet most automatikus, “mint ahogy eddig”!), a munkára alkalmas idősávokat közösen be kell osztani, akárcsak a gyerekekkel töltendő időt is.
Érdemes a gyerekeket is bevonni: sokkal lelkesebben fogják követni az új rendszert, ha ők is részt vesznek a kialakításában. Az én négy éves kislányom például nagyon komolyan veszi, hogy délelőttönként kettesben vezetjük a háztartást, reggelente az az első kérdése, hogy mi lesz a mai teendőnk (általában reméli, hogy portörlés). Apropó, nemcsak a tervezésbe vonjuk be őket, hanem a háztartásba is!
10. Ne másold le valaki más napirendjét. A Facebookon, Instagramon keringenek mindenféle előre megírt ajánlások, és az influencerek is gyorsan felültek a vonatra, s osztják meg a saját napirendjeiket. Ezekből lehet ötletet meríteni, de egy az egyben átvenni értelmetlen. Mint ahogy azon is értelmetlen lamentálni, hogy ez vagy az az ismerős mennyivel ügyesebb, hatékonyabb, praktikusabb, ha már ilyen ügyes napirendet csinált / tart. Légy nyugodt, hogy ő sem fogja tudni mindennap tartani.
11. Előző pont folyománya: a napirend nem törvény. Engedj meg magatoknak annyi lazaságot ebben a furcsa helyzetben, hogy ha épp nincs kedvetek az egészhez, akkor nem erőltetitek; ha máshoz van kedvetek, azt csináljátok; ha elcsúsztok, akkor elfogadjátok. Van most elég kényszer, nem kell több.
12. Még az elején vagyunk, még tart a lelkierő, de lesznek később nehezebb napok. Ha a későbbiekben úgy érzitek, hogy belefásultatok már ebbe a monotonitásba, amit a karantén jelent, rázzátok fel kicsit a napirendet, alakítsatok rajta, ennyivel is színesítve a napokat.
+1. Fogadd el, hogy te így, más meg úgy! Nem érdemes elvi vitákba bocsátkozni: mindenki igyekszik, de mindenkinek új ez a helyzet. Egyelőre csak tapogatózunk, próbálkozunk, hogy mi működik és mi nem – és ez nemcsak a napirendre vonatkozik, hanem minden másra is.
Mélyen hiszek abban, hogy ez a mostani szituáció bármilyen ijesztő is, de rengeteg pozitív változást hozhat hosszú távon az életünkbe, és ez az egymás iránti toleranciával és összefogással kezdődik. Szóval csak lazán! Élj úgy, ahogy neked és a családodnak kényelmes, és – mondanom sem kell – maradj otthon!