Időrabló tevékenységek – valamilyen mértékben mindannyian küzdünk velük. Ez önmagában nem túl jó hír – ám a tény, hogy megbújnak a napjainkban, egyben azt is jelenti, hogy az egyébként zsúfoltnak tűnő életünkben vannak még rejtett tartalékok. Akár újabb célok elérésére, akár pihenésre, hobbira, kikapcsolódásra keresed a hiányzó időt, jó ötlet először megkeresni azokat a dolgokat az életedben, amelyek kiiktatása nem jelent igazi lemondást. Az így felszabaduló idővel már ügyesen gazdálkodhatsz. Az alábbi lista korántsem teljes, de talán rávilágít arra, milyen szemüvegen át figyeld meg a mindennapjaidat, hogy megtaláld benne ezeket az értékes, ám egyelőre rosszul kihasznált perceket.

Mint minden változást, az időrablók kiiktatását is érdemes kis lépésekben kezdeni: ha több ponton is érintett vagy, válaszd ki azt, ami a legtöbb idődet viszi el, s először próbálj meg azon a ponton változtatni. A cél nem a tökéletesség elérése – kis üresjárat mindenki életébe belefér, sőt, időnként szükséges -, hanem az, hogy kicsit több mozgástered legyen a mindennapokban.

Emberek

Bármilyen rosszul hangzik is, sokszor saját embertársaink azok, akik a legtöbb időt veszik el tőlünk. És itt most nem az éjszakába nyúló beszélgetésekre célzok, amelyet a párunkkal, jó barátainkkal, vagy akár egy érdekes idegennel folytatunk! A mindennapjaink tarkítva vannak olyan szociálisnak tűnő, ám hozzáadott érték nélkül bíró esetekkel, amikor másokkal kommunikálunk, s ezek a hol 5 perces, hol akár órákig tartó beszélgetések a nap végére összeadódnak. Gondolok arra, amikor a boltban összefutunk egy random ismerőssel, és hosszasan csevegünk a semmiről; amikor megszokásból együtt kávézunk a kollégákkal, miközben sem szakmailag, sem emberileg nem jelent semmit a dolog; amikor csak azért megyünk ki közösen ebédszünetre, mert így szokás, de közben sokkal jobban esne egy kis nyugalom vagy egy közös, de rövid ebéd; amikor felhív valaki, aki csak mondja és mondja, de a lényeget lehetetlen kihámozni – és így tovább. Nem azt mondom, hogy a céljaink érdekében váljunk mizantróppá, de igenis érdemes mérlegelni: mi vagy ki elől veszi el a beszélgetőpartnerünk az időt? A varázsszer nem más, mint egy kedves “ne haragudj, de most mennem kell”.

Perfekcionizmus

Nem lennék Pareto Lánya, ha most nem dobnám be a Pareto-elvet. Nagyon illik ide. Rengeteg feladatra, tevékenységre igaz ugyanis, hogy az eredmények 80%-áért a munka 20%-a felelős. Amennyiben nem követeli meg az adott tevékenység a tökéletességet, akkor mi se követeljük meg saját magunktól! Elégedjünk meg az “elég jóval”: keressük meg azokat a teendőket, amelyekkel már komoly eredményt érhetünk el, s a többi energiánkat fordítsuk hasznosabb dolgokra! Ehhez bizony el kell engedni a perfekcionizmust, de megéri!

Szintén a perfekcionistáknak okoz gondot az, hogy nem merik kiengedni a kezükből a gyeplőt, ezáltal nem tudnak hatékonyan feladatokat delegálni, állandó kényszert éreznek arra, hogy – idegen szóval élve – “micromanageljék” a feladatot és a szegény delikvenst, akire rábízták az ügyet. Végül nem is adják ki a kezükből a munkát “én úgyis jobban csinálom” felkiáltással. Gyógyulófélben lévő perfekcionistaként tudom, mennyire nehéz elengedni a tökéletességet, de nem lehetetlen. (Számomra egyébként a gyerekek jelentették a “gyógyírt”: két gyerek mellett egyszerűen soha semmi nem lesz tökéletes – s innentől kezdve megszoksz vagy megszöksz játék van.)

Negativitás

Ha a legértelmetlenebb időrablónak járna valamiféle díj, mindenképp a negativitás érdemelné. Kezdem egyből a két leghúzósabbal: az örökös panaszkodással és a rosszindulatú kibeszéléssel, pletykával. Egyik sem visz előre, de mindkettővel megy a drága idő, és ami talán még fontosabb: a lelki energia. Abszolút fölösleges mindkettő, semmi jó nem sül ki belőle.

Hosszabbtávú dolog, de szintén borzasztó időpazarlás a haragtartás. És itt nem is kell feltétlenül szörnyű vérbosszúkra meg évszázados családi háborúskodásokra gondolni. A legtöbbünknek, akik párkapcsolatban élünk, ismerős lehet az a helyzet, amikor egy-egy apróságon vita robban, majd órákig (napokig?) megy a haragszom rád. Mi egy-egy ilyen eset után mindig szomorúan állapítjuk meg a férjemmel, hogy mennyi értékes időnk repült el a morcoskodás közepette.

És bizony az is előfordul, amikor önmagunkkal tartjuk a haragot: önmarcangolunk, önvádaskodunk, önbecsmérelünk – minek? Az önismeret, az önkritika (és mindenféle “ön” dolog) nagyon fontos, de sokkal hatékonyabb, ha pozitív oldalról közelítjük meg a problémákat, s nem tetézzük a bajt saját magunk földbe döngölésével. Minősített esetként mindenképp megemlíteném az önmagunk másokhoz való hasonlítgatását.

Végül, de nem utolsósorban megemlékeznék az energiavámpírokról – azokról az emberekről, akik az állandó negativitásukkal szisztematikusan lopják az időnket és az energiánkat. Ne engedjük be őket az életünkbe, s mi magunk se váljunk azzá!

Társadalmi elvárások

Ez az a terület, ahol nem órákat, hanem éveket, évtizedeket vesztegethetünk el az életünkből! Nem kell megfelelnünk mások elvárásainak, a társadalmi nyomásnak, ha nem akarunk! Nem kötelező egyetemre menni, gyereket vállalni, háromfogásos vasárnapi ebédet főzni, költözésben segíteni, minden meghívást elfogadni, elkezdett hobbit csakazértis folytatni! Tanuljunk meg nemet mondani – másoknak és a fejünkbe mások által beépített hangnak is! Nem érdemes továbbá mártírkodni – kérjünk segítséget, ha szükséges, szálljunk ki a dologból, ha nem megy! A legjobban úgy tudunk az időnkre vigyázni, ha mi magunk tisztában vagyunk az értékével.

Életmódbeli dolgok

A legnagyobb energia- s ezáltal hathatós időrabló tevékenység a világon a kialvatlanság. Én legalábbis azt tapasztalom, hogy fáradtan minden tevékenység több ideig tart, lényegesen többet hibázok, nem veszem észre a kézenfekvő megoldásokat és így tovább. Lehet, hogy eleget aludni időigényes – de keveset aludni még időigényesebb. A kevés alvást 10 perces szundizásokkal hosszabbítani pedig egyenesen időpazarlás: ezek a mini alvások egyáltalán nem pihentetőek (sőt…), de legalább elviszik az értékes reggeli órákat.

Az alvás mellett a kikapcsolódás is létfontosságú, hasonló okokból: stresszesen, a kiégés közelében sokkal kevésbé leszünk hatékonyak – nem beszélve az ennél súlyosabb következményekről: betegen feküdni, miközben ezer s egy dolgunk lenne, végtelenül bosszantó minden tekintetben. Figyeljünk a testünk jelzéseire: ha fáradtak vagyunk, pihenjünk; ha kikapcsolódásra van szükségünk, szórakozzunk; ha stresszesek vagyunk, meditáljunk, jógázzunk, bokszoljunk vagy bármi módon lazítsunk. Az egyértelmű élettani hatásokon túl a mindennapi teendőink szempontjából is jobban járunk, ha rászánjuk magunkra az időt.

Kikapcsolódásnak tűnő tevékenységek

Vagy másképpen: pótcselekvések. Pihenni, kikapcsolódni, szórakozni létfontosságú, ha nem akarunk idejekorán kiégni vagy nemes egyszerűséggel megőrülni. Ám érdemes résen lenni: sok időrabló tudja magát kikapcsolódásnak álcázni! Természetesen ezekkel sincs baj, amennyiben időnként és mértékkel csináljuk. A gond akkor van, amikor túlzásokba esünk, és a valódi kikapcsolódástól vesszük el az időt.

Mióta a korábbi sztár-időrabló, a tévénézés egyre jobban a feledés homályába süllyed, az internet az ügyeletes rosszfiú… Facebook, Twitter, YouTube, céltalan böngészés, chat, online shopping, hírportálok, blogok (hello…), mindenféle fölösleges alkalmazások rabolják az értékes időnket. Már többször írtam a témáról (itt és itt), így most nem ragoznám túl a dolgot: internetezzünk (és tévézzünk…) ésszel! Mindenki tudja, mi a gyenge pontja – érdemes apró lépésekben haladni, mindig egy-egy “megszállottságunkra” koncentrálni, s órákat nyerhetünk magunknak hetente (vagy naponta… kinél mennyire súlyos a helyzet). Számomra egyébként jelenleg a chat okoz fejtörést: mivel a barátnőim mind más városban, más időbeosztásban élik a meglehetősen kaotikus mindennapjaikat, így a chat egy működő kommunikációs csatorna közöttünk, ám rengeteg idő megy el vele. Félreértés ne essék: nem a rájuk szánt időt sajnálom! Csak időnként belegondolok: mennyivel gördülékenyebb, mélyebb lenne az adott beszélgetés, ha nem pötyögve kommunikálnánk, hanem egy cukrászdában egy kávé mellett…

Kicsit más, de ugyanígy ide tartozik az érdektelen olvasnivalók lelkiismeretes végigolvasása is. Attól, hogy valaki átküldött egy cikket, még nem kötelező elolvasnunk; a “vicces” e-maileket nem kötelező megnyitnunk, s főleg rájuk válaszolnunk; s végül: ha egy könyvről kiderül, hogy unalmas, érdektelen, akkor nem kell befejeznünk! Senki nem fog az út végén elszámoltatni arról, hogy minden megkezdett könyvet elolvastunk-e – az értékes időnket szánjuk olyan olvasnivalókra, amelyek számunkra érdekesek, fontosak! (S bár ezért sokan megköveznek, de ugyanez a véleményem a kötelező olvasmányokról is. A gyerekek ideje is ugyanannyira értékes, mint a miénk – ne kárhoztassuk őket kínszenvedésekkel teli olvasásra csak azért, mert valaki úgy gondolta, az adott könyvnek a tantervben a helye.)

Kis hozzáadott értékkel bíró tevékenységek

Számtalan olyan tennivaló van az életünkben, amire rengeteg időt rá lehet szánni, de nem feltétlenül éri meg. Hogy kinek melyek ezek a területek, abszolút egyéni értékrend, beállítottság, neveltetés függvénye, vagyis egy elég szubjektív kategória, így előrebocsátom, az alábbiak a saját véleményemet tükrözik.

Számomra ide tartozik minden olyan háztartási teendő, ami nem létszükséglet, de minta háziasszony díjat lehet szerezni vele. A családomnak örömmel főzök, de a túl időigényes, pepecselős, villantós ételek jelenleg nem férnek bele az életembe. A vasalás rendben van, amíg ingekről van szó, de törölközőt, alsónadrágot nem vasalok. Évente kétszer apránként körbetakarítom a házat, de a havi “zónázást” túlzásnak és fölöslegesnek tartom. Vannak olyan teendők, amelyek ugyan fontosak, de ha én csinálnám, lényegesen több időt venne igénybe, és rosszabb eredményt hozna, mintha másra bíznám – ilyen például a gyerekek farsangi jelmeze: vagy összehozok egy egyszerű, de nagyszerű megoldást, vagy bérelek egy jelmezt, mert ha én állnék neki varrni valami hacukát, abból átdühöngött éjszakák és végül egy szociális katasztrófa sülne ki. Nem attól leszek jó anya, hogy magam varrom a királylány jelmezt.

Ha már delegálás: léteznek olyan szolgáltatók, akik helyettünk végeznek el olyan kellemetlen feladatokat, mint például a rettentő időigényes ügyintézés. Én még sosem vettem igénybe ilyesmit, ám egy ismerős pár a gyerekük születésekor minden hivatalos ügyet lepasszolt ilyen formában, mert úgy vélték, az apukának járó kevéske apanapot értékesebben is el tudják tölteni annál, hogy tűrjék a “hivatalnak packázásait”.

Rettentő mennyiségű időt lehet továbbá eltölteni mindenféle adminisztrációval, könyveléssel, fotók, zenék, fájlok rendezgetésével, de mondhatom az oly híres “zero inbox” elvet is. Sokan az értékes idejüket beleölve vívnak szélmalomharcot az e-mailek tömegével csak azért, mert egyszer valamikor valaki azt mondta, az üres inbox az üdvözítő hatékonysági módszer. Nem az.

Munkahelyen az értelmetlenül hosszú megbeszélések okozhatnak fölösleges időterhelést. Attól, hogy a naptárprogram fél órás intervallumokat tud kezelni, még nem kell egy 10 perces meetinget fél óráig elhúzni… S az e-mail kultúra. A mai napig bevett szokás, hogy aki él és mozog, rákerül egy-egy levelezésre. Tegyünk ellene! Csak annak címezzük az e-mailt, akit valóban érint – nem attól leszünk értékesebb munkaerők, hogy a céges címjegyzéket bemásoljuk a “Címzett” mezőbe. Ha mi kerülünk rá egy-egy ilyen levelezésre, nyugodtan kérjük meg a küldőt, hogy vegyen le a levelezésről, mert ez bennünket nem érint, ne húzzuk egymás idejét. Hacsak nem létfontosságú az írásos kommunikáció, azzal is időt spórolhatunk, ha a végeláthatatlan levelezés helyett felemeljük a telefont.

Végül pedig a saját személyes “kedvencem” (értsd: amivel magam is küzdök): a túlzott információhajhászás. Ha egy téma érdekel, általában bőven elég a Google első találati oldalát végigpörgetni, egy termék esetében a 10 legrelevánsabb véleményt elolvasni, nem kell napokat rászánni egy porszívó lekáderezésére.

A folytatás itt olvasható!

Képek forrása: 1, 2, 3, 4.