A pozitív világnézet, az örömre és a hálára való képesség részben velünk született tulajdonság – ki kisebb, ki nagyobb adagban kapja -, de fejleszthető. Ezt onnan tudom biztosan, hogy magam is megtapasztaltam. Korábban voltak rosszabb időszakaim, amikor bele tudtam szomorodni az aktuális körülményeimbe, lelkiekbe és fizikaiakba egyaránt, függetlenül attól, hogy milyen súlyú dolgok voltak ezek. Életem egyik fordulópontján azonban úgy döntöttem: mostantól nem akarom, hogy rajtam kívül bármi, bárki mástól függjön a boldogságom. S bár ezt mondani könnyebb volt, mint megvalósítani, mégis belevágtam, s szerencsére jó érzékkel azonnal meg is találtam a függetlenséghez vezető utat a hálaadás formájában.
Jó érzékkel – mert akkoriban még nem volt divat a hála, legalábbis sokkal kevesebb csapból csöpögött ez a téma. Mindezt nem azért mondom, hogy valamiféle úttörő zseninek állítsam be magam – ellenkezőleg. Azért leltem rá erre a módszerre, mert annyira kézenfekvő, annyira egyértelmű. Elégedetlen vagy? Légy elégedett. Ennyi. Azóta rengeteg előnyét tapasztalhattam meg a rendszeres és tudatos hálaadásnak, és még ennél is többről olvasok a különböző kutatásokban. A hálás emberek boldogabbak, optimistábbak, nagylelkűbbek, megbocsátóbbak, munkájukban lelkesebbek, eltökéltebbek, jobbak a szociális kapcsolataik, így kevésbé magányosak, erősebb az immunrendszerük, alacsonyabb a vérnyomásuk, jobban alszanak, többet mozognak, és általánosságban többet törődnek az egészségükkel – legalábbis a téma legnagyobb szakértője, Robert A. Emmons szerint. És ezek csak a nagy vonalak.
Így kezdődött…
Mára már az egész életemet áthatja a hála, de míg idáig eljutottam, egy hosszabb folyamat volt. Első lépésként azzal kezdtem, hogy elővettem egy lapot, és elkezdtem írni a dolgokat, amelyekért hálás lehetek. A lista úgy kezdődött, hogy élek, egészséges vagyok, van, mit ennem, innom, van fedél a fejem felett. És mivel bő fél órán át írtam, a végére egészen apróságnak tűnő örömöket is felfedeztem az életemben. Ez egy nagyon jó gyakorlat volt, hatalmas pozitív energiaforrást jelentett az elkövetkező napokra. Ám az élmény néhány nap alatt elhalványult… ekkor jöttem rá, hogy rendszeresen kell gyakorolnom a hálaadást.
Először a heti hálaadással próbálkoztam, de nem vált be. A mindennapok forgatagában sok jóról elfeledkeztem, ami hétközben történt velem, s sokszor azt vettem észre, hogy vasárnap este – amikor a hálanaplómat írogattam – frusztráltan nyúzom az emlékezetem. Ekkor úgy döntöttem, hogy naponta fogok hálát adni.
Mivel az estéim kevésbé hektikusak, az esti hálaadást választottam. Az ágyam mellé rendszeresítettem egy füzetet – az éjjeliszekrényre tettem, hogy jól szem előtt legyen -, és minden este feljegyeztem legalább három jó dolgot, ami a nap folyamán történt velem. Szinte napok alatt jelentkezett az első pozitív hatás: a szemem-lelkem elkezdte keresni napközben azokat a pillanatokat, amelyekért hálás lehetek – hiszen ugye valamit írnom kell este a naplómba. A mindennapi naplózás mint külső “kényszer” tanított meg arra, hogy a szépre, a jóra nyitott szemmel járjam a világot minden percben.
Szebbé vált az élet
S ez az aprócska új szokás elképesztő változásokat hozott az életembe. Sokkal pozitívabban állok a világhoz, az emberekhez, a teendőkhöz, a mindennapokhoz – sőt, a nehézségekhez és a kihívásokhoz is. Mivel a jóra koncentrálok, derűsebb, kiegyensúlyozottabb vagyok – s mivel kiegyensúlyozottabb vagyok, jobb emberré is váltam. Nyitottabb, kedvesebb, segítőkészebb, elfogadóbb, mosolygósabb vagyok, jobb a kapcsolatom más emberekkel. Elégedettebb vagyok, hiszen tudom, mindenem megvan – pedig nincs meg nekem sem mindenem, de amim van, azt nagyra értékelem. Teljesebb az életem, hiszen a jelenre, az éppen megélt pillanatra koncentrálok a múlton való rágódás és a jövőn való töprengés helyett. Boldogabbnak érzem magam, hiszen nap mint nap figyelmet szentelek az életemben jelenlévő jó dolgoknak – nem veszem magától értetődőnek őket, nem szaladok el mellettük a napi rohanásban, hanem látom, érzem őket.
Nem mondom, hogy minden testi-lelki problémám egy csapásra megoldódott, ám a hálaadás formájában egy igazi “lelki vitaminra” leltem, amely minden egyes nap segít megőrizni a lelki egyensúlyomat.
Nem minden rózsaszín!
A hálával teli élet nem egyenlő a struccpolitikával. Mint mindenkinek, nekem is vannak nehézségeim, aggodalmaim, konfliktusaim, lelki gubancaim, kemény élethelyzeteim – a sors már csak ilyen. Ám az, hogy miként reagálok az élet nehézségeire, a saját választásom.
Vegyük például az anyagiakat. Ahogy régebben szokás volt elcsevegni: “Hogy megy, hogy megy?” “Nem panaszkodom.” Nem, tényleg nem. Pedig van, amikor panaszkodhatnék… Szerencsére mielőtt a panasz, a bárcsak, a bezzeg elhagyná a számat, bekapcsol az immár automatikussá vált hálaérzés, és örülök annak, hogy közben meg mennyi mindenünk van… Részben ez a szemlélet indított el a minimalizmus felé vezető úton egyébként.
Vagy az egészség. Egy alkalommal, amikor épp egy hosszas fogászati kezeléssorozaton voltam túl, az utolsó üléskor a fogorvos felfedezett egy újabb problémát, én pedig – szégyen, nem szégyen – sírva fakadtam. Már annyira elegem volt, és annyira rosszulesett… A fogorvosom ekkor azt mondta: ahányszor belépsz hozzám, arra gondolj, ez csak fogászat. Ennyit mondott összesen, de nagyon megjegyeztem. A fogászat (bokaficam, ekcéma…) kellemetlen, de túlélhető, gyógyítható, elviselhető. Utóbbi három dologért pedig nagyon-nagyon hálásnak lehet lenni… A gyerekeket is tanítgatom. Fájdalmas a szuri? Örüljünk, hogy van oltás! Rossz ízű a szirup? Örüljünk, hogy van gyógyszer! Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szomorkodhatok a lyukas fogam miatt, vagy a fiam ne pityeredhetne el az injekció után. Ezeknek az érzéseknek is megvan a létjogosultsága, ám ez a szemlélet segít őket a helyükön tartani. A fogászati probléma – bármilyen kellemetlen is – nem lesz nagyobb gond, mint egy fogászati probléma. Nem csinálunk a bolhából elefántot.
Van azonban, amikor bizony elefántot dob az élet. Amikor nagy megrázkódtatás ér, esetleg tragédia következik be. A rendszeresen gyakorolt hálaadásnak ilyenkor jön el csak igazán az ideje – nem véletlen, hogy sokan életük legnehezebb pillanataiban ösztönösen kezdenek el hálát adni. Az idén nyáron a kislányomat baleset érte, kórházban voltunk vele, rettegtünk. Az éjszaka közepén, az elcsendesült kórházban, távol a férjemtől és a kisfiamtól, a rideg kórházi ágyacskában alvó kislányom meggyötört kis arcát nézve az összeomlástól mentett meg az a pillanat, amikor a megszokott esti rutinom szerint elkezdtem számot vetni a napommal, s összeírni, miért lehetek ma hálás. Az esti hálaadás segített abban, hogy átkeretezzem a napom, s ezáltal ha nem is megnyugodva, de legalább békével a szívemben alhassak el.
Hálával a családi békéért
Van még egy nem elhanyagolható szempont, számomra legalábbis nagy jelentőséggel bír. Bár sokan nem gondolják rólam, elég temperamentumos nő vagyok – s ennek nem mindig jó a lecsapódása családi környezetben. A hálaadás segít abban is, hogy az indulataimat, a véleményemet kordában tarthassam. Persze nem állítom, hogy én sosem húzom fel magam a gyerekeimen (mesélhetnék…), vagy sosem sárkánykodom a férjemmel (mesélhetne…), de bőséggel vannak olyan alkalmak, amikor mielőtt megszólalnék, bekapcsol a hála lámpa, s eszembe jut az a sok öröm, szeretet, csoda, amit a gyerekeimtől, a férjemtől kapok. S a sor folytatható szülőkkel, barátokkal, ismerősökkel és ismeretlenekkel… Nem arról van szó, hogy ne fegyelmezzük a gyerekeket, ne beszéljük ki a konfliktusainkat. A cél a nézőpontváltás – nem a negatív az alapállapot, hanem a pozitív.
Néhány további ok, amire nem is gondolnál
A lelki, szemléletbeli hatásokon túl van néhány praktikus vonzata is a hálaadásnak, emiatt jó szívvel szoktam ajánlani az ügyfeleimnek is ezt az egyszerű, de nagyszerű módszert.
- Segíthet a döntéseidben. Ha komolyabb döntés előtt állsz, lapozz vissza a hálanaplódban: melyek azok a dolgok, amelyekért általában hálásnak érzed magad? Ha az időd 90%-ában a munkáddal vagy elfoglalva, miközben a hálanaplódban nyoma sincs a karrierednek, akkor ideje változtatni.
- Tudatosabban életre szoktat. Ha tudod, miért vagy hálás, teszel is érte. Hálás vagy egy kipihent reggelért? Gyakrabban fogsz korán feküdni. Hálás vagy az egészségedért? Vigyázol rá. Hálás vagy egy jól sikerült kalandért a gyerekekkel? Több közös időt tervezel velük.
- Tökéletes első szokás. A szokások kialakításának képessége tanulható, gyakorolható – ahogy mondani szokták, olyan, mint egy izom, ami megfelelő edzéssel erősíthető. A hálaadás egy olyan szokás, amely nem kerül nagy erőfeszítésbe, ráadásul nagy hatással van az életedre. Ha most kezdesz bele a szokásaid megreformálásába, új szokások kialakításába, akkor első lépésként a hálaadás szokását ajánlom.
- Jól jön év végi visszatekintéskor. Amikor átgondolod az előző éved, és megtervezed a következőt, egy konzisztensen vezetett napló felbecsülhetetlen segítség. A hálanapló pedig az egyik legegyszerűbb módja a naplóírásnak… Kellőképpen rövid, multifunkcionális (hiszen eredetileg a hálaadás miatt írod, az éved története csak “melléktermékként” jelentkezik), és nem veszel el az esetleges lényegtelen negatív részletekben, újra felbosszantva magad (“Kedves Naplóm! Ma leszorított egy barom az úton”).
- Instant jókedvbomba. Ha rossz passzban vagy, vedd elő a naplód, és lapozgasd. Azonnal szebb színben fogod látni a világot.
- Egy nagyszerű út a mindfulness felé. Azzal, hogy tudatosan keresed a jelen pillanat szépségeit, egyre inkább megéled a pillanatokat. Nem vársz egetrengető boldogságra, hanem megragadod azt, ami itt van – mert a boldogságod most történik.
Így kezdj bele – avagy a gyakran ismételt kérdések
Kinek kell hálát adni?
A hálaadás vallásfüggetlen dolog. Hogy kinek adunk hálát, világnézet kérdése: Istennek, a sorsnak, embertársainknak vagy önmagunknak… sőt, ezek mindegyikének is lehet, mi több, általánosságban is lehet hálát adni.
Milyen rendszerességgel csináljam?
Alapvetően ahogy jólesik. Csinálhatod hetente, naponta, naponta többször… A tapasztalat szerint azonban, ahogy a legtöbb szokás esetében is, a napi rendszerességgel végzett hálaadás gyorsabban és jobban rögzül. Nem beszélve arról, hogy miért ne akarnád mindennap megtapasztalni azt a békét és nyugalmat, amit a hálaadás ad?
Reggel vagy este?
Mindkettőnek megvannak az előnyei. A reggeli hálaadás még a legmorcosabban ébredő ember (én…) arcára is képes Buddha-mosolyt varázsolni, az esti hálaadás pedig nagyszerű befejezése a napnak, igazi stresszűző, harmóniahozó rituálé, ami nagyszerű hatással van az alvásminőségre is.
Mit írjak bele?
Bármit! A napi örömeidet, a szeretteiddel kapcsolatos gondolataidat, a sikereidet. Vedd észre a körülötted lévő szépségeket. Egy falevelet. Egy vidám számot a rádióban. Az öreg bácsi arcát, amint élvezettel beleharap a süteménybe.
Mi van, ha nem jut eszembe semmi?
Ne aggódj ezen! Próbáld meg, de ne feszülj rá a kérdésre. Görcsösen nem lehet hálásnak lenni. Majd holnap menni fog.
Muszáj leírni?
Nem, egyáltalán nem muszáj. Vannak előnyei az írásban vezetett hálanaplónak, de nem elengedhetetlen. Én csak az esti hálaadáskor írok a naplómba; reggelente esélyem nem lenne rá, mégis jólesik már előre hálával gondolni a nap során rám váró jó dolgokra.
Hány éves kortól ajánlott?
Egészen kicsi gyerekekkel is el lehet kezdeni, elképesztően fogékonyak rá. Mi az esti összebújós beszélgetésbe építettük be, egyelőre nem írjuk, csak megbeszéljük (bár érdemes lenne jegyzetelni – nagyon tanulságos, hogy mi mindenért tud hálás lenni egy ötéves!).
A te választásod
Hálásnak, elégedettnek – boldognak – lenni szerintem választás kérdése. Mindannyiunknak megvannak a maga nehézségei – kinek kisebb, kinek nagyobb, könnyebben megoldható vagy megoldhatatlan. De amíg élünk, mindig lesz valami, amiért hálásak lehetünk. Ha megtanuljuk ezeket észrevenni, már egy fokkal közelebb kerülünk a boldogsághoz.