Időre van szükségem! – A család rovására?

A tejillatú kisbabás, gesztenyeszedegetős kisgyerekes időszakból a dolgos hétköznapokba lépve besűrűsödik az élet. A meglévő háztartási és gyereknevelési feladatok mellé megérkeznek a szakmai teendők, ám ahhoz, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon, átszervezésre, optimalizálásra és új megoldásokra van szükség. A legnagyobb kérdés azonban mindannyiunk számára az, hogy mi lesz a gyerekekkel (hová tegyem őket, míg dolgozom? hogy fogják megélni? megtehetem ezt velük?) és a család nyugalmával…

Míg a háztartást viszonylag lazán veszem, addig a gyerekeket a mai napig nem szívesen adom ki a kezemből. Úgy voltam – s vagyok – vele, hogy azért maradtam itthon, azért vállaltam egy ideig az otthonülő anya szerepét, most pedig az otthonról végzett munkát, mert szerettem volna minél több időt velük tölteni. Ám eljött az a pont, amikor kénytelen vagyok elengedni a kezüket ideig-óráig, ugyanis nem elég már az az idő, amit mellettük a munkára szánhatok. Hiába használom ki teljes koncentráció mellett a délutáni alvásidőt, hiába állok neki fektetés után azonnal a munkának, nem fér bele minden, amit el kellene végeznem – vagy ha belefér, akkor annak az alvás látja kárát, ami hosszútávon semmiképp sem tartható. Azaz: segítséget kell kérnem ezen a téren (is).

Nagyon nehéz lépés ez a legtöbbünk számára, magam is megszenvedem nap mint nap, de szem előtt tartom az alábbiakat:

  • Értük csinálom. Azért dolgozom, hogy nekünk, mint családnak könnyebb legyen – anyagi szempontból és logisztika, időbeosztás tekintetében is.
  • Jól megvannak nélkülem is. Mivel az időm legnagyobb részét még mindig velük töltöm, nem olyan tragikus, ha heti pár óra erejéig valaki mással játszanak.
  • Megérdemlik a figyelmet. Sajnos az utóbbi időben gyakran kaptam magam azon, hogy a közös játékidőnkből is el-ellopok perceket, hogy egy e-mailt megválaszoljak, vagy gyorsan hozzátegyek valamit az épp elkezdett anyaghoz. Ez senkinek sem jó: engem frusztrált, hogy tőlük vettem el az időt, miközben a természetes hangzavar miatt nem is tudtam rendesen koncentrálni, ők meg jogosan reklamáltak, hogy ez az ő idejük. Az öngerjesztő folyamatból rendre mérgesen került ki valamelyikünk. A gyerekeimnek jár a maximális figyelem, s ha én nem tudom épp megadni nekik, akkor megkaphatják mástól, ha nem ragaszkodom görcsösen ahhoz, hogy csak én vigyázok rájuk.

idore-van-szuksegem-2-2

Gyerekfelügyelet

A legnehezebb kérdés persze az: ki vigyáz a gyerekekre, amíg dolgozol?

1. Bölcsi, ovi, iskola. Legkönnyebb dolga talán annak van, akinél már minden gyerek “intézményesítve van”. Egyéni beállítottság kérdése, hogy ki mikor adja bölcsibe, oviba a gyerekét a munka érdekében. Nálunk egyelőre nem jön szóba ez az opció (legalábbis a kicsi esetében), azonban ha úgy érzed, rajtad az segítene, ha a gyereked délelőttönként (vagy akár csak heti 2-3 délelőtt – ez is egy lehetőség!) házon kívül lenne, ne érezd magad rosszul! Érte dolgozol, s ha megtalálod a megfelelő intézményt, nem fog kárára válni az a néhány óra, amit tőled külön tölt.

2. A gyerekek apukája. Hétvégente 2-3 óra erejéig megszököm otthonról, és a kedvenc kávézómban dolgozom – ezalatt a férjem szórakoztatja a csapatot. Ebből a helyzetből mindannyian profitálunk: a gyerekek kapnak pár apás órát, én haladhatok a munkámmal, s legfőképpen a munkám nem önti el a hétvégénket, hanem koncentráltan megkapja a maga idejét, így a kimenőm végeztével nyugodt szívvel csukom le a laptopot, hogy aztán a hétvége többi részében felé se nézzek.

3. Nagyszülők. Szerencsés helyzetben vagyunk, a nagyszülők a szomszéd faluban laknak, és szívesen segítenek a gyerekek körül. Régóta működő módszer, hogy heti egy délutánra elviszik a fiamat – ám az utóbbi időben már a kezükbe nyomtam a lányomat is. Eddig esetlegesen működtek ezek a délutánok, ám azt tervezem, hogy beállunk egy fix napra – a munka szempontjából ugyanis nagyon fontos a kiszámíthatóság.

4. Gyerekcsere. Az egyik ismerősöm megállapodott a barátnőjével, akinek hasonló korú gyereke van, hogy felváltva vigyáznak a gyerekekre. Egyik nap az egyik anya dolgozik, másik nap a másik – s a két gyerek jó társaságban van az épp nem dolgozó anyukánál. Nem mondom, hogy minden gyerekre és anyára működik a módszer – én például nem tudnám csinálni -, de érdemes számításba venni.

5. Babysitter. Hasonlóképpen a fizetett háztartási segítséghez, a babysitter is egy befektetés. Hatalmas segítség lehet az is, ha csak heti 3-4 órát tudsz finanszírozni. A megbízható babysitter olyan szempontból is fontos, hogy bármikor alakulhat úgy az élet, hogy senki más nem tud vigyázni a gyerekekre, miközben épp egy fontos határidő közeleg. Ilyenkor nincs más választás, mint a babysitter – s nem árt, ha nem akkor kell kapkodni, hogy hol találsz valakit.

Ha nincs gyerekfelügyelet…

Előállhat azonban az a gyakoriságában reális, ám lefolyását tekintve szürreális helyzet, hogy nincs senki, akire rábízhatnád a gyereket, mégis dolgoznod kell. Nagyobb gyerekekkel egész jól le lehet kommunikálni az ilyen szituációkat, de mi a helyzet a kisebbekkel?

1. Dolgozz, amikor alszik! Triviális megoldás, különösen, ha eleget és kiszámíthatóan alszik a gyereked. Kelj korábban, feküdj később, fordítsd a magad hasznára a délutáni alvásidőt. A család napirendje és a saját bioritmusod alapján gondold át, melyik verzió a legjobb a számodra – lehetőség szerint azonban ne dönts mindhárom mellett, mert kifulladás lesz a vége. Nálunk a délutáni alvásidő és a késő esti munka működik – hol az egyik, hol a másik. Ha előző este elkapott a hév, és sokáig dolgoztam, akkor a másnap délutáni szieszta nekem is a pihenésről szól, ha nem is teljes egészében, de egy rövid szundikálás erejéig. Dolgozni, gyereket nevelni – pláne a kettőt együtt – lehet fáradtan is csinálni, csak nem érdemes.

2. Időért cserébe időt! Beszéljétek meg, hogy ha enged dolgozni ennyi és ennyi ideig, akkor utána az övé az osztatlan figyelmed. Magyarázd el neki: nyugodtabban tudsz vele játszani, ha nem nyomasztanak a feladataid – valószínűleg meg fogja érteni. Sokat segít, ha a munkával töltött idő elejére is beiktatsz egy kis kényeztetést, így a lelke fel van töltve, s talán kitart, míg lejár a megbeszélt idő. Nálunk az a felállás működik, hogy a kislányom délutáni alvása alatt egymás mellett dolgozunk a fiammal (esetében kézműveskedésről beszélünk); a nyugalmat azzal biztosítom, hogy félóránként olvasok neki egy mesét. A fél órát ő ellenőrzi egy homokórával, amit ő kezel, s ha lejárt az időm, könyörtelenül behajtja a mesét – cserébe én elvárom, hogy a dolgozó félórában csöndben legyen, és hagyjon dolgozni. A délutáni dolgos órák után sosem mulasztom el megköszönni neki a segítséget – így érzi ő is, hogy milyen fontos volt a közreműködése.

3. Kösd le! Tarts otthon talonban néhány extra kifestőt, foglalkoztató füzetet, amelyeket ilyenkor előkaphatsz! Összeállíthatsz egy kis játékkészletet olyan játékokból, amelyeket csak ilyenkor adsz neki oda, így izgalmasabb számára, s talán tovább kitart az érdeklődés. Az én kedvenc bevált módszerem: egy-egy nagyobb munka előtt elmegyünk a könyvtárba – a kis könyvmolyom a frissen zsákmányolt könyvkupaccal garantáltan elvan órákig.

4. Mesenézés. Egyszer olvastam egy találó gondolatot: a tévé nem más, mint egy elektronikus babysitter – van benne valami. Ha nem is rendszeresen, de egy-egy húzósabb határidő előtt belefér, hogy igazi babysitter híján egy rövid óra erejéig egy gondosan kiválasztott mese húzzon ki a csávából.

idore-van-szuksegem-2-3

Ami jár, az jár

Ahhoz, hogy a fentiek működhessenek, fenn kell tartanod a családod lelki egyensúlyát – munka ide vagy oda. Akár otthonról dolgozol, akár irodából; akár részmunkaidőben, akár teljes állásban – a családodat nem hanyagolhatod el. Vagyis úgy kell alakítanod az életed, az időd, hogy mindenki – legyenek azok a gyerekek, a párod vagy saját magad – megkapja a neki járó időt, szeretetet és figyelmet. A témában már írtam korábban, de röviden a következőket ajánlom:

1. Gyerekidő. Legyenek olyan idősávok a napban, illetve a hétben, amikor csak a gyerekeiddel foglalkozol. A gyerekeiddel közös órákra is igaz az, hogy a minőség többet számít, mint a mennyiség. Lehet, hogy mostantól nem tudtok egész délelőttöket a játszótéren tölteni, és a hétvégéből ki kell szakítanod pár órányi munkaidőt, de ami megmarad, azt tényleg töltsd velük. Kapcsold ki a telefont, a laptopot és a munkával kapcsolatos gondolataidat. A gyerekek megérzik, ha csak testben vagy ott, de lélekben máshol jársz – mint ahogy azt is, ha teljesen feléjük fordulsz, még ha rövidebb ideig is.

2. Kettesben idő. Hasonló a helyzet a pároddal. Mint tudjuk, minden sikeres férfi mögött áll egy nő – de ez fordítva is igaz. Hiszek abban, hogy a kiegyensúlyozott magánélet az egyik kulcsa a sikeres karriernek. Ne áldozd fel a kapcsolatotokat a munka oltárán – nem éri meg. Ha kevesebb időt is tudtok egymásra szánni, keressétek a lehetőségeket. Mi esténként általában dolgozunk, de a péntek-szombat estét igyekszünk kizárólag egymásra szánni – nem mondom, hogy mindig sikerül, de próbálkozunk.

3. Én-idő. Bár ezen a legkönnyebb időt spórolni, mégsem ajánlom, ugyanis nagyon könnyen kiégés lesz a vége. Igenis törekedj arra, hogy maradjon egy kis szabadidőd, méghozzá rendszeresen, kiszámíthatóan. A saját igényeidtől függ, hogy reggelente egy csendes, magányos teára, esténként egy rövid olvasásra, vagy hétvégente egy uszoda-szauna kombóra szavazol – a lényeg, hogy semmi esetre se hanyagold el magad. Bírnod kell a terhelést, és ehhez elengedhetetlen, hogy lelkileg jól legyél.

4. Nyugodt hétvégék. A te munkába állásoddal a családotok élete alaposan felbolydul. Nemcsak neked lesznek kaotikusabbak a napjaid, hanem a család összes tagjának is, így a hétvégék szerepe felértékelődik. Érdemes odafigyelni arra, hogy a hétvégék valóban a pihenésről szóljanak, nem pedig arról, hogy egyik programról a másikra rohantok. Nálunk az a szabály, hogy csak a hétvége egyik napjára szervezünk programot, a másik napot megtartjuk magunknak. A szabadon hagyott napon persze nemcsak a kanapén heverészünk (van olyan is), hanem kimozdulunk, ha olyan az idő, ha van hozzá kedvünk, de legalább ezen az egy napon nincs mások felé kötelezettségünk, és kiélvezhetjük a szabadságot, a nyugalmat és egymás társaságát. Ezeken a napokon töltődünk fel leginkább.

5. Kommunikáció. Bármilyen ügyesen szervezel, lesznek nagyon húzós napszakok vagy időszakok, amikor tényleg a túlélésre játszol. Ezeket a helyzeteket érdemes előre megbeszélni a családoddal, beleértve a gyerekeket is. Ha felkészülten álltok a dolgok elébe, könnyebben veszitek majd az akadályokat.

6. Random ölelések és nevetések. Szintén a “túlélős” időszakokban jön el az ideje a “gyors” megoldásoknak: egy hosszú ölelésnek, egy önfeledt csikizésnek vagy egy őrült közös éneklésnek a kocsiban. Ezek a lopott családi percek átsegítenek majd mindannyiótokat a zsúfolt reggeleken vagy a fontos határidő előtti napokon.

7. Jelenlét. Ha dolgozol, dolgozz, ha játszol, játssz, ha szeretsz, akkor szeress. Azaz bármit is csinálsz, add bele magad teljesen, s minden mást zárj ki. A munkád és a magánéleted is meg fogja hálálni, ha nem próbálsz multitaskingolni – még fejben sem!

8. Elengedés. Nem akarlak megijeszteni, de lesznek (lehetnek) olyan momentumok az út során, amikor úgy fogod érezni: ez így egyszerűen nem megy. Az esetek nagy részében ilyenkor elég, ha megállsz, hátralépsz kettőt, veszel egy forró fürdőt vagy alszol rá egyet, s másnap már jobb fényben látod a dolgokat. De előfordulhat olyan is, amikor megoldhatatlan helyzet elé állít az élet. Nem tudsz elvállalni egy feladatot, mert lehetetlen előteremtened a szükséges munkaórákat; vagy elő tudod, de irreális terheket ró rád vagy a családodra; netán az ellenkezője: olyan lehetőséget kaptál, amire nem tudsz nemet mondani, még akkor sem, ha rövid távon megsínyli a családod. Ezekben a helyzetekben döntésre kényszerülsz. Tartsd szem előtt a céljaid. Mérlegelj aszerint, ami éppen akkor a legfontosabb számodra. Hozz bölcs döntést, a többit pedig engedd el.

Befektetés – végletek nélkül

Azzal, hogy egy újabb terhet vettél a válladra a munka “személyében”, jó eséllyel le kell mondanod bizonyos dolgokról. Lemondasz a tökéletes háztartásról, a közösen töltött percekről. Fontos szem előtt tartanod azonban, hogy nem a családod ellen, hanem ellenkezőleg: az ő érdekükben hozod meg ezeket a döntéseket. Az elfogadásban segíthet az, ha felismered: nem végletes és nem végleges döntéseket hoztál! Nem örökre adtad ki a gyerekedet a kezedből, hanem néhány óra erejéig, hogy aztán újult lelkesedéssel (hiszen a munka egyben kikapcsolódás is a sokszor megterhelő anyai szerepből!) vethesd bele magad a családi életbe. Nem fordítottál hátat a háztartásnak, hanem észszerűsítetted a mostani körülményeknek megfelelően. Találd meg a saját eszközeidet, a saját egyensúlyodat – s az egész család profitálni fog a most még nehéznek tűnő döntésekből! Ha ügyesen döntesz, és nem gondolkodsz végletekben, komolyabb sérülések nélkül megússza az egész család – téged, örökösen gyötrődő anyát is beleértve.

Képek forrása: 1, 2, 3.

Időre van szükségem! – A család rovására?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. A gyerekcsere talán nagyobb (nagycsoportostól felfelé) gyerekeknek jó megoldás. Nálunk ez úgy jelenik meg, hogy bizonyos napokon én dolgozom tovább, más napokon pedig egy ovistárs anyukája. A gyerek társasoznak, legóznak, együtt játszanak. Általában még az épp otthon levö anyuka is nyer ezzel, bár az együtt töltött intimebb, családnak szóló pillanatokra így este jut csak idö. Persze ehhez kell egy ovis barát, akivel jól elvan kicsi, és hozzá olyan anyuka, akiben megbízol (és ö is megbízik benned).

    Ennek megterhelöbb változatát egy izraeli anyukánál olvastam, ök a hosszú iskolai szünetre szerveznek így hetes váltásban “napközis táborokat”. Minden szülö bevállal egy hetet, amikor föz, vigyáz a gyerekseregre. 4-en 5- en állnak így össze. Azért remélem, erre nem lesz szükségem.

    • Az ismerősömnél 2.5 éves a kislány, akivel a gyerekcserét csinálja. Szerintem nem kor-, hanem inkább személyiségfüggő, az én 5 évesemet például tutira nem lehetne erre rávenni, szemben a 23 hónaposommal, akit meg én nem adok egyelőre 🙂 A napközis tábor brutálisan hangzik, minden tiszteletem azé, aki ezt be meri vállalni. Az ismeretségünkben hallottam olyanról, hogy a nagyszülők “táboroztatják” a népes unokasereget egy hét erejéig, ezt nagyon kedvesnek tartom 🙂

      • ó, szerintem a fiadnál is hamar eljön az idö, amikor már buli lesz másnál (mások játékaival) játszani. Csak nem úgy kell tálalni, hogy ezt most muszáj, mert anya dolgozik, hanem ez privilégium, hogy a baráttal tölthet egy délutánt 😉

      • Hidd el, nem egyszer próbálkoztunk. Ő egyszerűen nem az a típus, tálalhatom neki bárhogy, még az amúgy imádott nagyszüleihez is alig tudom elrángatni, ő itthon érzi jól magát. De nincs ezzel semmi gond, olyannak szeretjük, amilyen 🙂

  2. nyilván 🙂 annyiban a lányom is ilyen (volt), hogyha ovi után hazajövünk, akkor már hat lóval sem lehet elrángatni (mondjuk valahol én is ilyen vagyok, szóval értem), úgyhogy nálunk cselesen rögtön ovi után kell menni mindenhová. De mostanában javul, régebben kocsiba is nagyon nehezen ült (konkrétan hisztizett, pedig sokat kell utaznunk, mert a családunkból senki sem lakik velünk egy országban), de kapott rá egy homeopátiás bogyót, és az egy csapásra megváltoztatta (az ellenérzését még kifejezi néha, de egyik napról a másikra elmúltak a hisztik). Nagyban megkönnyítette az életünk.

    • Szerencsére nálunk nem volt semmi szélsőséges jelenség. Egyszerűen arról van szó, hogy a kisfiam egy mérsékelten introvertált személyiség, amit a mai extrovertált(ságot erőltető) világban szokás furcsállni. Pedig nincs miért. Több útja van a boldogságnak, attól, hogy valaki nem harsány társasági ember, még lehet boldog, kiegyensúlyozott, mi több, értékes baráti kapcsolatai is lehetnek. Tudom, mert a férjemmel mi éppen ilyenek vagyunk, s köszönjük, jól vagyunk 🙂

      • Nagyon támogatom a hozzáállásodat ebben a kérdésben, mivel egyke, nehezen barátkozó gyerekként én is megsínylettem a “majd hozzászokik” felkiáltással történő társaságba küldéseket. Amellett, hogy sose szoktam hozzá – továbbra is kimerített, ha huzamosabb ideig nem lehettem otthon- beszereztem jó pár rossz tapasztalatot, ami még inkább szorongóvá tett szociális helyzetekben, és ez mostanra komoly pszichés problémává nőtte ki magát nálam.

        Egyébként azt tanácsolnám minden szülőnek, hogy ha bármilyen jelét látja annak, hogy a gyereke visszahúzódóbb természetű, akkor:
        – olvasson el pár hiteles neveléstanácsadási forrást az introvertált személyiség típusról és a hiperérzékenységről (highly sensitive person)
        – győződjön meg róla, hogy nem komolyabb probléma (szorongásos zavar, Asperger-szindróma) áll a háttérben
        Ezt akkor is ajánlom, ha a gyerek amúgy a megszokott környezetében szeret beszélni, keresi a barátai társaságát, sőt akár dominálja is a kapcsolatait, tehát nem tűnik a klasszikus értelemben befeléfordulónak.

        Ugyanezért fontosnak tartom, hogy ha a gyerek tartósan kifejezi, hogy rosszul érzi magát más felügyelete alatt/táborban, azt ne könyveljük el hisztinek. Egyrészt mert lehet, hogy a gyerekünk olyan oldaláról ismeri az adott személyt, ahonnan mi nem (ne essünk az önhittség csapdájába), másrészt pedig valószínűleg az előbb felsorolt kategóriák egyikébe tartozik, ami nem változtatható meg kondicionálással, így az ilyen helyzetek erőltetése csak tartósan terheli a gyereket pszichésen, ahogy azt a saját példámmal is illusztráltam.

        Ezzel persze nem azt mondom, hogy a visszahúzódó gyereket még jobban el kell szigetelni, de legyen prioritás, hogy csak annyi időt kelljen társaságban/otthontól távol töltenie, amennyit magától is igényel, és csak annyira toljuk ki ezeket a határokat, amennyire feltétlenül szükséges.

      • Kedves Anna! Nagyon köszönöm, hogy ilyen őszintén megnyíltál, és elmondtad a tapasztalataidat. Sajnos valamilyen oknál fogva az emberek egy részének nehezen esik megemészteni, hogy nem mindenki számára a társaság, a tábor, az ovi az üdvözítő megoldás. Mi is rengetegszer megkaptuk a környezetünktől, hogy miért nem küldjük már oviba a kisfiunkat, csak rosszat teszünk vele, ha itthon marad, hiszen kell a gyereknek a társaság! megszokja! Az valahogy fel sem merült ezekben a jóakarókban, hogy nem hasraütésre döntöttünk a kisfiunk sorsa felett, hanem mivel mi ismerjük őt a legjobban, alapos megfontolás és nem kevés tapasztalat után ezt az utat találtuk a legjobbnak számára(!). Hozzáteszem, nyilván bennünk is voltak kétségek, nekem azonban rengeteget segített, hogy lehetőségem volt a problémámat megvitatni dr. Vekerdy Tamással, akinek a véleménye számomra (is) komoly súllyal bír, és ő megerősített abban, hogy az ösztöneimre kell hallgatnom, mi több, egyértelműen eloszlatta azokat a félelmeimet, hogy szociális készségeinek kialakulásában esetleg hátráltatom a fiam. Azóta eltelt egy év, most már nincs mese, muszáj oviba járnia, de csak 3 órát tölt bent, s ez számára – egy évvel idősebben – kibírható. Ahogy mondod: prioritás számunkra az, hogy minimumon tartsuk a távol töltött időt, úgy tapasztaljuk, hogy neki most ez működik. Még egyszer köszönöm a hozzászólásod, számomra mindenképp gondolatébresztő volt!

Leave a Reply